Hirdetés

Újabb AMD-üzem épül Drezdában

Hirdetés

Az AMD az értesülések szerint hamarosan megkezdi második drezdai gyárának építését. Az új üzem terveinél két lehetséges helyszín jött szóba: East Fishkill (New York Szövetségi Állam, Egyesült Államok) és a már jól bevált németországi Drezda.

Bennfentesek úgy vélik: a kérdés már jó egy hete eldőlt az utóbbi "pályázó" javára. Ennek oka lehet az is, hogy az amerikai helyszín közvetlen közelében található a partner IBM üzeme is; Drezda mellett szól az is, hogy az anno 1996-ban felépített FAB30 (nem kevés) szövetségi tartományi támogatást kapott. A város és Szászország ugyanis 400 millió euróval vette ki a részét a 2,2 milliárd eurós összköltségből. A modern gyárban jelenleg kétezren dolgoznak, hatszázzal többen, mint azt korábban tervezték.

A Chip.de német internetes oldal értesülései szerint, a mostani tervezett beruházás értéke körülbelül 1 milliárd euró lesz. Az új gyárban 300 milliméter átmérőjű szilíciumostyák feldolgozására kerül majd sor, mindez először 65 nanométeres technológiával. Az AMD egyik szóvivője ugyan elismerte, hogy már van egy preferált helyszínük, ám - ahogy fogalmazott - ennek ellenére további tárgyalásokat folytatnak még.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés