Hirdetés
A kínai TCL mostanra a világ harmadik legnagyobb televíziógyártójává vált a Samsung és az LG mögött – globálisan nézve. A cégre tehát érdemes odafigyelni, és az IFA-n az is kiderült, hogy mit is gondol a konszern a televíziós iparág jövőjéről.
Az eseményen világossá vált, hogy továbbra sem foglalkoznak az OLED-del, és még mindig a kvantumpontos QLED LCD technológiában bíznak, annak ellenére, hogy a prémium kategóriában ez az eljárás komoly vereséget szenvedett a riválistól. A QLED mellett kiemelkedő fontosságúnak tartják a képátló növekedését, és szerintük a jövőben drasztikusan megnő a nagyobb képátlójú, tehát 55" vagy annál méretesebb televíziók részaránya. Ezenkívül meg vannak arról is győződve, hogy a mesterséges intelligencia megkerülhetetlenné válik ebben a szegmensben. Ennek eredményeképpen pedig a tévé egy szimpla szórakoztatási eszközből az okosotthonok központjává válik, amelyen keresztül vezérelhető az összes csatlakoztatott kompatibilis eszköz. Sőt, az AI segítéségével lehetséges a hangalapú vezérlés, vagy hogy egyszerűen pizzát, taxit rendeljünk otthonra.
Bár csak érintőlegesen esett szó a TCL legnagyobb fegyveréről, de egy-két elejtett megjegyzésből nagyon úgy tűnik, hogy a kínai állam támogatását élvező vállalat továbbra is megpróbálja lefelé nyomni az árakat. Ez pedig azért fontos, mert jelenleg nem az innovatív újdonságoknak, hanem az agresszív árpolitikának és marketingkampánynak (megnyerték például Neymart, a focistát) köszönhetik az elért eredményeiket.