Hirdetés
Mindössze 70 x 60 mm-es a mérete a LattePanda Mu nevű SBC-jének, amelynek központi eleme egy Intel N100 SoC, 8 GB LPDDR5 RAM-mal és opcionálisan 64 GB eMMC háttértárral párosítva. Az alaphardver így a Raspberry Pi 5-nél nagyobb számítási kapacitást kínálhat egészen apró helyen, hiszen az Alder Lake-N szériába tartozó processzor négy darab, 3,4 GHz-es Turbo órajellel rendelkező, Gracemont magot kínál, Intel UHD Graphics IGP-vel kiegészítve.
A Mu érdekessége, hogy összesen kilenc PCI Express 3.0-s sínt is kínál a potenciális bővítőkártyák felé, ezzel pedig akár egy külső VGA-t is csatlakoztathatunk hozzá, de ezek felhasználásával akár 4 USB 3.2 port és legfeljebb két SATA 3 interfész is támogatott, valamint három HDMI vagy DisplayPort, nyolc USB 2.0 és még 64 tűs GPIO is található rajta. A processzor TDP-je 6 és 35 watt között konfigurálható, ehhez különböző hűtési megoldásokat – teljesen passzív, vékony bordától az aktív, rendes coolerig – passzinthatunk. Operációs rendszerként Windows 10/11 és különböző Linux disztribúciók is szóba jöhetnek.
Fontos megjegyezni, hogy a Mu ugyan elég kis méretű, de önmagában nem áll meg, párosítani kell különböző alaplapokkal, amelyekből többfélét is kínál a LattePanda: van többek között NAS Carrier, Router Carrier, Graphic Carrier, sőt, Cluster Carrier is – ez utóbbi akár nyolc darab Mut is képes fogadni, hogy aztán ezekből például Kubernetes-fürtöt, vagy valamilyen más virtualizált környezetet futtató fürtöt hozhassunk létre.
A LattePanda Mu már elérhető, a kártya maga 139 euróba kerül, ehhez kell még hozzászámolni a különböző kiegészítőket. A teljes funkcionalitást kínáló Evaluation Carrier például 89 euróért vásárolható meg, a limitáltabb csatlakozókkal szerelt Lite Carrier pedig 39 euróért.