Hirdetés

Új szerverprocesszort tervez magának az Amazon

A készülő fejlesztés 32 darab Neoverse N1 magot fog használni.

Hirdetés

Az ARM a szerverpiacon eddig messze nem hozta azt, amit a cég maga elé kitűzött, de azért voltak apróbb sikerek, és ezek közé sorolható az is, hogy az Amazon elkezdett saját szerverprocesszort tervezni. Az első ilyen fejlesztés a Graviton névre hallgatott, és 16 darab Cortex-A72-t tartalmazott. A teljesítménye nem volt kiemelkedő, de a fogyasztását sikerült igen alacsonyan tartani, így a teljesítmény kibérlése sem volt drága. Emiatt reális alternatíva volt a rendszer az alacsony teljesítményszintet igénylő feladatokhoz, vagyis semmiképpen sem lehetett azt mondani, hogy hasztalan volt elérhetővé tenni az Amazon Web Services platformon.

A Reuters információi szerint a vállalat most készül a második generációs fejlesztésével, amely már az ARM Neoverse termékcsaládjára épít, ezen belül is a Neoverse N1 magra, amelyből 32 darabot fog bevetni. Mindemellett valamilyen, egyelőre meg nem nevezett fabric technológiát is használ, amelyen keresztül különböző gyorsítók is hozzákapcsolhatók.

Az Amazon valószínűleg ezzel a második nekifutással szeretne valami maradandót alkotni, mivel az első lépcsővel letesztelték az ARM-os vonalat, gyakorlatilag kialakították a szükséges szoftverkörnyezetet, és most a teljesítmény, illetve a hatékonyság növelése lehet a cél. Azt egyelőre nagyon nehéz megmondani, hogy ebből mit lehet összehozni, de megfelelő fogyasztás mellett jól lehet árazni, és ez ismét vonzó lehet az Amazon Web Services platformon belül.

Hirdetés

Gyorsabb, biztonságosabb és olcsóbb vállalati hálózat SD-WAN-nal

PR Hogyan biztosíthatunk stabil, biztonságos és könnyen menedzselhető hálózati hátteret, amely illeszkedik a modern üzleti igényekhez?

  • Kapcsolódó cégek:
  • ARM

Azóta történt

Előzmények