Hirdetés

Szegeden nyitott call centert a Magyar Telekom

A társaság négy városba koncentrálja a csoport cégeit kiszolgáló ügyfélszolgálatokat.

Hirdetés

A Magyar Telekom ma megnyitotta új telefonos ügyfélszolgálati központját Szegeden. A megyeszékhelyen már korábban is működő call center épületét egy modern, 270 munkahelyes központ váltja fel, melyet Botka László polgármester és Hantzmann Ferenc, a vállalat Lakossági ügyfélszolgálati igazgatója adott át.

A Magyar Telekom a csoporton belül zajló integráció részeként egységes – a T-Com, T-Mobile és a T-Online szolgáltatásaira kiterjedő – telefonos ügyfélszolgálatokat hoz létre, a változások eredményeképpen a call centereket négy városba (Budapest, Sopron, Nyíregyháza és Szeged) vonják össze.

A szegedi telefonos ügyfélszolgálat a jövő év végére éri el a teljes kapacitását, addig több lépcsőben, elsősorban más központokban felszabaduló álláshelyek átcsoportosításával bővíti a létszámát. Az épület – amelyben a call center az elsőként átadott egység – a Real Hungary Kft. beruházásában épült, és az üzemeltetési feladatokat is ez a cég látja el a jövőben. A Magyar Telekom bérli a működéséhez szükséges mintegy 2400 négyzetméteres területet – áll a társaság közleményében.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.

Azóta történt

Előzmények