Publikus béta-fázisba lépett a Symbian Foundation fejlesztői weblapja; az érdeklődők mától szabadon regisztrálhatnak az alapítvány felületére, ahol is hozzáférhetnek a Symbian forráskódjaihoz, elolvashatják a platformmal kapcsolatos híreket, szerkeszthetik a portál wikijét vagy éppen megoszthatják tapasztalatikat a többi felhasználóval a fórumban. A szervezet szakemberei gondoltak a programozók tudásszükségleteire is: az oldalon olyan dokumentációkat is elérhetővé tettek, melyek többek között Java ME, Flash Lite, Python, Ruby, .NET, Symbian, C++ és más környezetekben segítik a fejlesztőket alkalmazásaik megtervezésében.
A mobiltelefonos operációs rendszert fejlesztő brit Symbian 2008-ban került a Nokia tulajdonába, ezzel párhuzamosan megkezdődött a platform megnyitása a frissiben alapított Symbian Foundation égisze alatt. A több nagyágyút – köztük az AT&T-t, az LG-t, a Motorolát, a Nokiát, a Samsungot, a Sony Ericssont és a Vodafone-t – tagjai között tudó alapítvány célja a Symbian OS, a Series 60, a UIQ és a MOAP egyesítésével egy új, ingyenesen hozzáférhető mobilszoftverplatform létrehozása.
Elindult a Symbian Foundation nyílt fejlesztői honlapja
- Kapcsolódó cégek:
- Symbian
Azóta történt
-
Nyílt forrásúvá vált a Symbian mikrokernele
A teljes platform jövő év közepére lesz mindenki számára hozzáférhető.
-
Képek a Symbian új felhasználói felületéről
A decemberben véglegesítendő GUI véleményezésére a felhasználókat is felkérték.
-
Nyílt forrású lett a teljes Symbian platform
A forráskód ma délutántól ingyenesen letölthető lesz.
Előzmények
-
55 ezer forintba kerül majd az első androidos netbook
Úgy tűnik, a gyártóknak tetszik a Google operációs rendszere, s kistudású gépeken szívesen alkalmaznák.
-
A Sony Ericsson is piacra dob egy androidos telefont
Az Androidot támogatók köre a héten újabb nagyvállalatokkal bővült.
-
Teljesen nyílt forrásúként tölthető le a Google Androidja
A projekt vezetői nagy reményekkel bocsátják útra mobilkészülékekre készített szoftverplatformjukat.
-
A Nokia kezébe kerül és nyílt forráskódú lesz a Symbian
A jövő év elején kezdi meg működését a Symbian Foundation, amely fokozatosan nyitja meg a mobilos operációs rendszert.

Aktív témák
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- Milyen légkondit a lakásba?
- Samsung Galaxy Felhasználók OFF topicja
- Milyen HASZNÁLT notebookot vegyek?
- Milyen széket vegyek?
- Windows 11
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- További aktív témák...