Hirdetés

Swiftech Apogee Drive II CPU vízhűtőblokk integrált pumpával

Hirdetés

A folyadékhűtések három fő komponensből állnak: a blokkból, amely az adott hardverelemmel érintkezik, a pumpából és a radiátorból (na meg persze az elemeket összekötő tömlőkből). Ezek minősége és felépítése alapvetően befolyásolja a hűtési teljesítményt, ezért a döntés előtt érdemes körültekintően mérlegelni az igényeket és a lehetőségeket. A Swiftech a vízhűtések terén már többször bizonyította szakértelmét, amely most egy újabb termék formájában, az Apogee Drive II CPU hűtőblokkban öltött testet.


[+]

Az előd, az Apogee Drive még 2007-ben került bemutatásra, amely akkor inkább a belépőszintet próbálta meghódítani, ezzel viszont szöges ellentétben áll az Apogee Drive II mögött húzódó koncepció, miszerint az egyik legjobb egységként kíván berobbanni a köztudatba. Belső tesztek alapján a jól ismert és kiemelkedő teljesítményt nyújtó Apogee HD-t, ha csak egy hajszálnyival is, de felülmúlja, a hűtéssel tehát elvileg nem lesz probléma. Igazi erőssége azonban, hogy a CNC esztergált blokk tetején a tervezők bevetették a Swiftech legerősebb, MCP35X jelölésű pumpáját, így a kiemelkedő hűtési potenciál ellenére a végső rendszer aránylag kompakt méretű marad.


[+]

A pumpa PWM szabályozással 1300 és 4500 percenkénti fordulat között vezérelhető, vagyis ha nincs szükség a maximális teljesítményre, akkor a zajszint jelentősen csökkenthető. A felsőkategóriás blokkok másik fontos tulajdonsága az áramlással szemben kifejtett ellenállásuk. Erről a gyártó azt állítja, hogy felépítésének köszönhetően az Apogee Drive II-nek lényegében nincs ellenállása, az átpumpált folyadék szinte akadálytalanul szalad át rajta. Azért a látványról sem feledkeztek meg, a pumpa tetején a hűtőbordák között megbúvó logó zöld, piros vagy kék megvilágításban sütkérezik.


[+]

A költségek kordában tartása érdekében három különböző csomagban kerül a termék a boltok polcaira, ezek csupán a leszorítóban, vagyis kompatibilitásukban térnek el egymástól. A Swiftech Apogee Drive II LGA1155/LGA1366, LGA2011 és AMD rendszerekhez készült variánsa rendre 145, 136 és 139 dollárba kerül. Természetesen a különböző felfogatások utólag is beszerezhetők, hogy egy jövőbeli platformváltás se okozzon problémát.


[+]

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények