Hirdetés

2018. november 15., csütörtök

SteelSeries Kinzu v2 Pro Edition egér – egyszerű, mégis halálos

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A közkedvelt, szimmetrikus harci egér precizitását több fejlesztéssel javították.

Hirdetés

Ha kifejezetten játékra keresünk egeret, akkor bőséges választékkal találjuk szembe magunkat, azonban a sok világítós, extravagáns formájú, olykor túlcsicsázott beviteli eszköz között hirtelen nem mindenki találja meg a számítását. A SteelSeries Kinzu ebből a szempontból üde színfoltnak számított a kínálatban, ugyanis abszolút sallangmentes alternatívát nyújtott aránylag kedvező árcédula mellett. Most viszont úgy döntöttek, hogy eljött az ideje egy kis ráncfelvarrásnak, így született meg a Kinzu v2 Pro Edition.

Külseje láthatóan nem változott, így a mérete továbbra is 36 x 64 x 117 mm, súlya pedig 77 gramm, ezzel ellentétben a színválaszték bővült, a fekete modell mellett egy ezüst és egy piros rágcsáló is érkezik majd. A változás inkább a burkolat alatt keresendő, ami a tavalyi tesztünk alapján kifejezetten jó hírnek tűnik. Összességében elégedettek voltunk az előddel, azonban szélsőséges körülmények között a precizitása hagyott némi kívánnivalót. Először is a gombok alatt csúcsminőségű Omron kapcsolók találhatók, melyek az ipar több ágazatában, többek között az orvosi műszerek világában is alkalmaznak, abszolút megbízható, mindig egyenletes teljesítményt és visszajelzést nyújt.

Természetesen a szenzor is átesett némi fejlődésen, melynek felbontása maradt 3200 dpi, viszont 20 g helyett már 30 g-s gyorsulásig őrzi meg precizitását, ami az általunk kifogásolt szélsőséges helyzetekben nyújtott teljesítményt minden bizonnyal javítja. A SteelSeries Engine segítségével részletesen személyre szabható az egér: felbontás, frissítési frekvencia (maximum 1000 Hz), gombok és makrók hozzárendelésén kívül számos más opció is rendelkezésre áll, és az adatokat egy beépített memória tárolja.

A nagy felületű teflon talpak és a csavarodás mentes, 2 m hosszú, fonott kábel is a kényelmet szolgálja, csakúgy, mint a mindenki által kényelmesen használható, szimmetrikus, kétkezes kialakítás. Egyelőre csak a fekete variáns érhető el, és az is csak Európában, méghozzá 45 euróért. A többi szín bemutatása és a globális terjesztés a következő év januárjában esedékes.

Hirdetés

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.