Hirdetés

Feltörték a Sony Europe oldalát: ez volt a tizenharmadik hack

Már annyira mindennapos esemény, hogy az informatikai lapok lassanként rovatot nyithatnak a „Mai Sony-hack” címmel, ugyanis mára, június 5-ére is jutott egy: a közelmúlt sorozatát nézve ez a tizenharmadik olyan támadás, mely a Sony valamelyik weboldalát érte. Erről a mostaniról a Sophos biztonsági cég blogja számolt be, és az ott közölt információk szerint most nem egy csoport, hanem egyetlen hacker (cracker?) áll az akció mögött, aki a Sony Europe alkalmazásboltjának weboldalát megtörve jutott hozzá 120 rekordhoz a felhasználói adatbázisból (azonosítókhoz, jelszavakhoz, mobilszámokhoz, e-mailekhez).

Hirdetés

A magát „Idahc-ként” megnevező behatoló több eddigi akcióhoz hasonlatosan egy standard SQL-injection típusú támadást hajtott végre, majd a sikeres adatlopást szinte azonnal közhírré is tette a Pastebin oldalán. E bejegyzésből kiderül, hogy a Sony Europe is plain text módon, vagyis titkosítás nélkül tárolta a személyes adatokat. A betörésről író Sophos-mérnök, Chester Wisniewski nem kevés malíciával jegyzi meg, hogy ha eddig nem tették meg, most már minden adatbázis-rendszergazdának (különösen a Sonynál) erősen ajánlott, hogy webes alkalmazásaikat azonnal teszteljék le SQL-sebezhetőségekre.

Sony hack

Idahc neve egyébként már ismerősen cseng a szakújságírók fülében, a Sonyról nem is beszélve, ugyanis a magát libanoniként jellemző aktivista volt az, aki nemrég a Sony Ericsson kanadai, e-kereskedelemmel foglalkozó weboldalát ugyancsak SQL-injection segítségével törte fel, onnan megszerzett felhasználói adatokat, és ezzel el is dicsekedett – igaz, „szürke kalaposként” ügyelt arra, hogy a komoly visszaélésre lehetőséget adó kártyaadatok és a telefonszámok ne kerüljenek nyilvánosságra.

Szerkesztőségi megjegyzés: a Sophos szakértőjének felháborodott és közben végtelenül ironikus írásában olvasható tömören egy olyan vélemény, mely nagyszerűen jellemzi a Sony körül kialakult helyzetet, és amelynek – ahogy az IT café fórumában e hírek kapcsán már többen is utaltak rá – messzebbre vezető tanulsága is van, érdemes azon elgondolkodni, hogy vajon a többi nagy multinacionális IT-cégnél mi a helyzet e téren: „SQL injection flaw? Check. Plain text passwords? Check. People’s personally identifiable information totally unprotected? Check.”

No comment.

Illetve mégis. Ha nem lenne ez a történet véresen komoly, akkor jól szórakozhatnánk a hacker lényegre törő és pontos, szellemes megjegyzésén: „I play the game of the year: hacker vs Sony”...

Frissítés: A Sony elismerte a támadást, de szerintük nem történt adatvesztés: „Az igaz, hogy illegálisan behatoltak a weboldalra, de a hacker által megszerezett adatok egyébként is elérhetőek voltak a vállalat honlapján” – jelentette be a cég szóvivője.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények