Hirdetés

Sínen az Imagination felvásárlása

A brit vállalatot két részre bontják, és külön érdeklődők vásárolják majd meg ezeket.

Az Imagination még április elején adott ki egy közleményt, amely alaposan felforgatta a cég életét. A brit székhelyű vállalat az Apple fő partnereként ismert, ugyanakkor tavasszal pont arról adtak hírt, hogy a legnagyobb bevételt hozó szerződésük viszonylag rövid időn belül megszűnik, azaz szakítanak az Apple-lel.

Hirdetés

A nyáron a vezetőség ráadásul úgy döntött, hogy eladják a Imaginationt, amely hamarosan be is következhet. A jelenlegi állás szerint külön értékesítenék a vállalat nagy részét, illetve a MIPS részleget. Utóbbit a Tallwood Venture Capital vásárolná meg 65 millió dollár értékben, míg a maradék, jóval nagyobb rész a Kína által támogatott Canyon Bridge Capital és partnereinek a kezébe kerülne, méghozzá 742,5 millió dollárért. Utóbbi 42%-os prémiumot jelent részvényenként a Imagination pénteki zárásához viszonyítva.

A tervek egyelőre ködösek, de a Canyon Bridge már közleményben tudatta, hogy nem terveznek változást az Imagination működésében, így a székhely megmaradna, a megkezdett fejlesztéseket folytatnák, illetve leépítésben sem gondolkodnak.

A felvásárlást természetesen jóvá kell hagynia a hatóságoknak. Az érintettek ebből a szempontból nem számítanak problémákra, de ezt sose lehet előre tudni.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Hirdetés