Egyenes út a Samsung üzleti notebookok világába: Samsung Series 2

A Samsung üzleti notebooksorozatából a Series 4 már szerepelt blogunkban és tesztünkben is, de a legkisebb (és ez alatt most nem a fizikai méretet értjük) B2B variánsokról, a Series 2-ről ezidáig nem esett szó, pedig ez jelenti a belépőt a gyártó üzleti notebookjainak világába. A Samsungnál igyekeztek egységes arculatot kialakítani az üzleti notebookok esetében, így az egyes modelleket ránézésre meglehetősen nehéz egymástól megkülönböztetni, de talán ez nem is baj. Bizonyos szempontból az egyes kategóriák nem különülnek el annyira egymástól, mint amire számítanánk.


[+]

Pedig jobban megnézve vannak különbségek, de ezeket csak tüzetes vizsgálat vagy az adatlap böngészése közben szúrjuk ki. A Series 2 a Series 4-hez hasonlóan ellenálló zsanérokat és DuraCase Pro vázat kapott, a külső bevonat pedig nagyon jól ellenáll a különböző behatásoknak és az ujjlenyomatokat sem vonzza. Felnyitva a fedelet üdvözölhetjük az IBM alapokon nyugvó cseppálló, teljes méretű 101 gombos billentyűzetet, valamint a touchpadet, ugyanakkor a trackpoint ennél a modellnél elmarad. Nem úgy, mint az ujjlenyomat-olvasó és a matt kijelző, aminek káváján gumiszegély fut körbe. Ez nem csak sokkal elegánsabb megoldás, mint a gumibakos kialakítás, de a kijelzőt érő nyomás is sokkal egyenletesebben oszlik el, és a fedél-billentyűzet közötti szigetelést is biztosítja.


[+]

Egy szó mint száz, a Series 2 esetében is ügyeltek a külső kialakításra és a masszív felépítésre, noha számunkra a fedél rugalmasabbnak tűnt annál, mint amit általában elvárunk, de mentségére legyen mondva, a Samsung állítása szerint 500 kg-os teherrel is elbír. Annak okát tehát, hogy a Series 2 miért lett belépő szintű üzleti notebook, nem a külsőben kell keresni, hanem a szolgáltatáscsomagban és a felszereltségben. Egyrészt ez a széria csak 14" és 15"-es méretben rendelhető, a mostanság népszerű 12,5"-es modell nem érhető el belőle. A kérhető extrák sorából kimarad a 3G-s modem, a vPro processzor és annak szolgáltatásai, valamint a nagyobb felbontású kijelző sem opció, így be kell érni a hagyományos 1366x768 képpontos, de legalább matt, nagy fényerejű és 180 fokban nyitható kijelzővel.


[+]

A hardveres alap egyelőre Sandy Bridge-es Intel processzorok kínálatából tevődik össze, de ez a későbbiekben változni fog. A felszereltségre egyébiránt nem lehet panasz ezen a szinten, USB 2.0-s és 3.0-s kapuk, dokkolási lehetőség, eSATA és Express Card, 7 az 1-ben kártyaolvasó, Gigabit Ethernet, Broadcom IEEE 802.11b/g/n Wi-Fi és Bluetooth 3.0-s csatlakozási lehetőség.


[+]

A hozzánk érkezett típus az NP200B5B-A01HU modell volt, tehát egy 15,6"-es verzió, amiről elmondható, hogy 2,5 kg-os tömegével és (legvastagabb pontján mért) 3,5 cm-es vastagságával nem arra született, hogy a csajok előtt villogjunk vele. A tervezők hiába próbálták íves vonalakkal feldobni az amúgy picit kocka dizájnt, ránézésre ez a notebook is inkább azt az érzetet kelti, hogy komolyabb terepmunkába sem fog belerokkanni – szögletes forma, komoly szellőzőnyílások, alul szerelőnyílások, cserélhető akkumulátor. A minőség tapintásra rendben van, amihez hozzájárul az is, hogy többnyire puha anyagokat használtak fel azokon a részeken, ahol a felhasználó hozzáérhet. Sőt, talán picit túl puhát is, de recsegés-ropogás nincs, egyedül a kijelző fedelének puhasága volt furcsa. A fém zsanérok bizalomgerjesztőek, de 40 fokos nyitási szög eléréséig nagyon erősek, ellenben 110 fokos szög után kicsit vesztenek erejükből, pedig itt kéne igazán formában lenniük, hiszen a 180 fokos nyithatóságnál ez fontos lenne.

Előlapi visszajelző fények klasszikus kivitelben
Előlapi visszajelző fények klasszikus kivitelben [+]

A tesztpéldány a Core i3-2350M processzorral és 4 GB memóriával használhatónak bizonyult, amiben vélhetően az 500 GB tárkapacitású, 7200 rpm-es és rázkódás elleni védelemmel felszerelt merevlemez is közrejátszott. Ez a modell zaj és hőtermelés szempontjából a gyorsított próba alkalmával jól teljesített, akárcsak hatcellás, 48 Wh-s akkumulátor, amivel 4-5 órás üzemidő érhető el normális használat során. Mindezért nagyjából 250-260 000 forintot kell fizetni (2 év garanciával).

Azóta történt

Előzmények