Hirdetés

Hirdetés

Klixnetwork.huKlixnetwork.hu

Saját szuperszámítógéppel szeretné létrehozni az emberi AI-t a Microsoft

Ehhez a projekthet az OpenAI partnereként fogtak hozzá, és komoly számítási teljesíténnyel kalkulálnak majd.

A Microsoft nagyjából egy éve már az OpenAI partnereként keresi a megoldást arra, hogy miképp tudnák a mesterséges intelligenciát úgymond emberibbé tenni. Az aktuális technológiák ugyanis képesek a tréning után a viszonylag egyszerű dolgokból megfelelő következtetéseket levonni, de a bonyolultabb problémákkal már meggyűlik a bajuk. Ahhoz, hogy ezen a úrrá legyünk, új technológiák kidolgozása szükséges, de mindennek az alapja a nagyobb számítási teljesítmény.

Hirdetés

A Microsoft most bejelentette, hogy összeraknak egy rendkívül erős szuperszámítógépet, amelynek a konkrét képességei ismeretlenek, annyit tudni róla, hogy 285 000 processzormag áll majd rendelkezésre, amelyek mellett még 10 000 gyorsító fog dolgozni.

A gép célja csak az AI modellek tréningje lesz, és ez lényeges, ugyanis a mesterséges intelligenciát csak úgy tudjuk komolyabb problémák megoldására felkészíteni, azaz kvázi emberibbé tenni, ha növeljük a tréning szakaszhoz használt adatmennyiséget, ehhez pedig nyilván sok számítási kapacitás szükséges.

A végső cél, hogy a gép képes legyen megtanulni mindazt, amit egy ember. Ezt azért valószínű, hogy nem a most épülő nagyvas fogja lehetővé tenni, de az egész csak idő és számítási kapacitás kérdése. Ilyen formában az új rendszer kiépítése egy szükségszerű lépcső lesz.

Pusztán elméleti alapon az emberi agyban 100 billió szinapszis található, vagyis akkor lehetne a gép egyenértékű képességű az emberrel, ha sikerülne egy 100 billió paraméterből álló neuronhálót tréningelni. Az OpenAI modellje jelenleg 17 milliárdnál tart, de a cég szerint hamarosan átléphetik a billiós küszöböt. Ez persze még mindig nem elég jó, de a fejlődés üteme jelentős.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés