Egy szövetségi bíróság tegnap az Egyesült Államokban elmarasztalta a Microsoftot, és ítéletében megállapította, hogy a szoftvercég megsértette az Alcatel-Lucent mp3-as audioszabadalmait, s ezért 1,52 milliárd dollár kártérítés megfizetésére kötelezték a redmondi vállalatot.
A Microsoft képviselői úgy nyilatkoztak, hogy először is az első fokon ítélkező bíróságtól a kártérítés összegének mérséklését kérik, s ha szükséges, akkor fellebbezést is benyújtanak – s az ítélettel egyébként nem értenek egyet, mert ők a szóban forgó technológiát szabályosan licencelték 16 millió dollárért a német Fraunhofertől.
Bizonyos szakértők szerint ez az ítélet könnyedén elvezethet odáig, hogy az Alcatel-Lucent mindenkit beperelhet a szabvány használata miatt, aki az mp3-as technológiát alkalmazza – így az Apple-t, a Sonyt, a Creative Technologyt és a Napstert is.
Az 1,52 milliárd dollár – ezt úgy számolták ki, hogy a 2003 óta eladott személyi számítógépek árának 0,5 százalékát vették alapul, s pontosan emiatt a számítási elv miatt elégedetlen a Microsoft a summa nagyságával – már jelentős összeg, de csak harmada az Alcatel-Lucent által eredetileg követelt 4,5 milliárdos tételnek.
Joan Campion, az Alcatel-Lucent szóvivője elégedetten vette tudomásul a döntést, ám arról nem kívánt nyilatkozni, hogy vajon indítanak-e a pereket a többi cég ellen is.
Hirdetés
Pert vesztett a Microsoft
Hirdetés
Mobiltelefon vásárlási útmutató: kijelző, chipset, üzemidő szakértői szemmel
PR Ha tudatos döntést szeretnél hozni, érdemes erre a három kulcsterületre fókuszálni.
Azóta történt
-
Mégsem kell fizetnie a Microsoftnak
Az eddig legnagyobb szabadalmi bírságot kimondó ítéletet megsemmisítették.
Előzmények
-
Most a Microsoftot vádolják szabadalmi jogsértéssel
A Lucentet felvásárló Alcatel a Microsoftot próbálja térdre kényszeríteni.
-
Rugalmas szerzői jogok az Office-ban
Mostantól a Microsoft Office is támogatja a Creative Commons licenceket.
Aktív témák
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Disney+
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Friss előzetes érkezett az új Mortal Kombat II filmhez
- Itt a Galaxy S26 széria: az Ultra fejlődött, a másik kettő alig
- Gyúrósok ide!
- Sorozatok
- LED világítás a lakásban
- Parkside szerszám kibeszélő
- További aktív témák...