Hirdetés

Az Oracle is befejezi az Itanium támogatását

Intel Itanium TukwilaA Red Hat és a Microsoft után újabb meghatározó üzletiszoftver-gyártó döntött az Intel Itanium mikroprocesszorok támogatásának megszüntetéséről: az Oracle tegnap jelentette be, hogy e platformra a jövőben nem készít alkalmazásokat. A kaliforniai vállalat konzultált a chipgyártóval a kérdésről, és ezt követően hozta meg a döntést. „Az Intel felső vezetése egyértelművé tette, hogy stratégiájuk középpontjában az x86-os mikroprocesszorok állnak, az Itanium pedig közel jár az életciklusának végéhez” – közölték.

Az Oracle közleménye rámutat: a Microsoft és a Red Hat már befejezte a platform támogatását, és úgy tűnik, hogy az Itanium mellett gyakorlatilag egyedüli PC-gyártóként kiálló Hewlett-Packard hosszú távú terveiben sem szerepel ez az architektúra. A HP új vezérigazgatója, Léo Apotheker a múlt héten ismertette a vállalat stratégiáját, és „a hosszú és részletes prezentációban nem tett említést az Itaniumról” – fogalmaz a kommüniké.

Hirdetés

Amint arról beszámoltunk, a Microsoft tavaly áprilisban tette világossá, hogy a Windows Server 2008 R2 a cég szerveroperációs-rendszerének utolsó olyan változata, amely Itaniumon is fut. A Red Hat néhány hónappal korábban hátrált ki platform mögül.

A felső kategóriás szerverekbe szánt Itanium a rendkívül nehézkes start után sosem tudott igazán lendületet venni, az utóbbi években a terjedését a gazdasági válság és az x86-os chipek gyors fejlődése is akadályozta. Az x86-os architektúrájú processzorok mára mind megbízhatóság, mind skálázhatóság tekintetében alkalmassá váltak a rendszerkritikus alkalmazások kiszolgálására, miközben teljesítményben is felzárkóztak a nagyobb testvéreik mögé.

Az Intel a fogyatkozó támogatói tábor ellenére elkötelezett az Itanium mellett. A vállalat nemrég, februárban ismertette a 2012-ben kiadni tervezett következő generáció, a Poulson felépítését. A nyolcmagos, 12 utasításszó széles processzormagot tartalmazó, 3,1 milliárd tranzisztorból álló processzort 32 nanométeres csíkszélességgel gyártják majd. A kurrens ütemterv szerint ezt 2014-ben követi majd a Kittson kódnevű chip, melyről egyelőre nem sokat tudni.

Az Oracle meglévő itaniumos ügyfelei számára változatlanul nyújt támogatást – közölte a cég.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények