Meglepetés: a Microsoft ellen fordulhat az OpenAI

Az OpenAI vezetősége azt mérlegeli, hogy versenyellenes viselkedés miatt trösztellenes vádakat hozna fel a Microsoft ellen.

A Wall Street Journal jelentése szerint az OpenAI vezetősége azt mérlegeli, hogy versenyellenes viselkedés miatt trösztellenes vádakat hoz fel a legnagyobb támogatója, a Microsoft ellen.

A jól értesült források szerint lényegében hatósági, trösztellenes vizsgálatot kérnének a Microsofttal kapcsolatos szerződésük miatt, a trösztellenes törvények esetleges megszegése miatt. Emellett nyilvános kampány is indulhat a Microsoft ellen.

Hirdetés

A két fél helyzetét bonyolítja, hogy ahhoz, hogy az OpenAI végrehajtsa a régóta áhított szervezeti átalakítását, a Microsoft jóváhagyása is szükséges. A két fél azonban a jelentések szerint több hónapnyi tárgyalás után sem tudott megállapodni a részletekről. Újraírnák a Microsoft befektetéseinek a feltételeit és a redmondiak jövőbeli részesedését is.

A The Informartion úgy tudja, hogy az OpenAI 33 százalékos részesedést adna az átalakított cégből a Microsoftnak, amennyiben az lemondana a jövőbeli nyereségek jogairól.

Módosítanák a meglévő feltételeket is, amelyek értelmében most a Microsoftnak exkluzív jogai vannak az OpenAI-modelleket a felhőjében kínálni.

A Microsoft nem ment bele az OpenAI új feltételeibe, változtatásokat kér állítólag. Hivatalosan a két fél annyit mond, hogy folynak a megbeszélések, és reményeik szerint még évekig együtt dolgoznak.

Az OpenAI a korábbi szoros együttműködés és nagy anyagi támogatás után most mindenáron csökkentené függőségét a Microsofttal szemben. Emiatt nemrég már a Google-lel is leszerződött, hogy kielégítse növekvő számítási igényeit.

Az OpenAI egyébként elnyert az amerikai védelmi minisztériumtól egy 200 millió dolláros védelmi szerződést is, közölte a Pentagon.

Azóta történt

Előzmények