Hirdetés

Notebookinváziót tervez az Asus

Hirdetés

A tajvani Asustek Computer 1,8 millió notebookot tervez exportálni az idén Európába, és ezzel bekerülhet a piac öt legnagyobb noteszgépszállítója közé – mondta el Eric Csen, a vállalat európai értékesítésért és marketingért felelős igazgatója a DigiTimesnak. A célkitűzés ambiciózus, hiszen a tavalyi 860 000 darabos forgalom megduplázását jelenti. A cég célja a tavalyi 3,8-ról 6,8 százalékra növelni piaci részesedését.

Csen szerint azonban egyes régiókban a vállalat – melynek Asus márkanéven forgalmazott notebookjai és számítógép-alkatrészei hazánkban is jól ismertek – már ma is erős, így például Kelet-Európában a negyedik, míg Oroszországban a második helyen áll. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az orosz piacon egy évvel ezelőtt még magasan piacvezető volt, itt tehát valójában rontott a cég.) A kelet-európai országokban, ahol a notebookpiac a várakozások szerint 30-40 százalékkal nő, további térnyerést terveznek, és dobogós helyezés megszerzését célozták meg. A célok elérésében fontos szerepe lesz a nemrég meglapított lengyel, cseh és holland képviseleteknek is – mondta Csen, hozzátéve, hogy a vállalat új termékekkel – LCD tv-kkel, hálózatba köthető DVD-lejátszókkal és Skype-telefonokkal – is megjelenik az európai piacon.

Magyarországon az IDC adatai szerint az Asustek 8 százalék körüli részesedéssel – az Acer, a Fujitsu Siemens és a HP után, valamint a Lenovo előtt – a negyedik helyen állt tavaly a notebookpiacon, ám a lapunk által megkérdezett szakértők szerint ennél valójában rosszabb eladásokat produkált. Amint a cég hazai képviselőjétől megtudtuk, az idei évre itthon is agresszív növekedést terveznek.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

  • Noteszben hódítana az AMD

    A chipgyártó idén a notebookpiac 15 százalékának megszerzésére pályázik, amire az új Turion processzorokkal van is esélye.

  • Összeborul az Asus és a Gigabyte

    A két tajvani nagyvállalat egyesíti erőit az alaplap- és videokártya-gyártás területén. A felvásárlás elmaradt.

Előzmények