Hirdetés

Megvannak az EDISON startup verseny győztesei

Elektromos rollerek indukciós töltőállomásai, egy fiatalokat megcélzó alkalmazás, valamint a blockchain alapú megújuló energia közösségi finanszírozását lehetővé tevő megoldás.

Idén negyedik alkalommal rendezte meg az MVM Csoport az EDISON startup versenyt, amelyre minden várakozást meghaladó, 220 pályázat érkezett a február végi határidőre.

Hirdetés

A kezdeményezés a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni, idén több új kategóriában is. A jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára, illetve a fintech megoldásokra vonatkozó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. Az innovatív ötletek közül szakmai zsűri választotta ki a legjobb hét pályázó csapatot, ők a második forduló többhetes, a pandémiás helyzet miatt online képzési programján vehettek részt.

A végső megmérettetésen a Project Heline zöld energiát demokratizáló megoldása, a Rollin Technologies indukciós rollertöltői, a Solar DAO megújulós befektetéseket ösztönző platformja, a MyEnerGIS napelemek helyét optimalizáló szoftvere, a Walk'2'Watt mozgási energiával töltő telefontokja, az AiVenture recepciókat automatizáló megoldása, illetve a PiggyBanx újgenerációs pénzügyi alkalmazása csapott össze.

Idén, a korábbi gyakorlattól eltérően első, második és harmadik helyezettet is hirdetett a zsűri. Az első helyezett a Rollin Technologies lett, a csapattagok hárommillió forint támogatásban részesültek. A második helyezett a PiggyBanx csapat lett, ők kétmillió forint támogatást kaptak. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Solar DAO csapata állhatott fel, őket egymillió forinttal jutalmazták.

A hét döntős csapat a szakmai zsűri előtt mutatta be projektjét 2020. május 28-án a Demo Day elnevezésű rendhagyó módon online közvetített záróeseményén. A zsűri tagja volt Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, Márton István, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, Dervalics Ákos, az Innoenergy HUB Hungary country managere, Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese és Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője.

A nyertes csapatok részt vehetnek a Lisszabonban megrendezett Web Summit 2020 rendezvényen, illetve egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kapnak. A legjobbaknak a későbbiekben esélye lehet egy, legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére az MVM Csoport inkubátor cége, az Smart Future Lab Zrt. részéről.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MVM

Azóta történt

Előzmények