Hirdetés

Musk azt ígérte, hogy 24/7-ben dolgozik tovább a cégeinél

Sok kritika érte Elon Muskot a politikai munkája miatt, most emiatt azt ígéri, hogy 24/7-ben dolgozik tovább a cégeinél.

Hirdetés

Az X hatalmas szolgáltatáskieséssel nézett szembe az USA-ban szombaton (és a világ számos más országában is érintette ez felhasználók tömegeit), rögtön azután, hogy Elon Musk kijelentette: újra 24/7-ben dolgozna a cégeinél. A szolgáltatást sikerült helyreállítani, nagyrészt.

Musk azt ígéri, hogy ezentúl 24/7-ben dolgozik majd, és konferenciatermekben, gyárakban és szerverszobákban alszik majd. Nagyon koncentrál majd az X/xAI és Tesla cégeire, valamint a Starshipre, mert kritikus technológiák érkeznek, közölte.

Musk közel 300 millió dollárral támogatta Trump elnök kampányát tavaly, idén pedig igen komoly politikai szerepbe került a DOGE élén – utóbbi feladata dolgozók tízezreinek elbocsájtása, szerződések és juttatások dollármilliárdos értékekben való felszámolása, a kormány kiadásainak csökkentése. Rengeteg kritika érte ezek miatt, ami az eladásokban is meglátszott – és most azt mondja, hogy jelentősen visszaveszi politikai költekezését, a figyelmét pedig újra a cégeire irányítja (növekvő befektetői aggodalmak idején). A DOGE-ra csak heti 1-2 napot fordít ezentúl, mondta el.

Hirdetés

Előzmények