Hirdetés

MSI: felkészültünk a Zen 3-ra

A tajvani gyártó azt ígéri, hogy valamennyi 400-as szériába tartozó alaplapja támogatni fogja az AMD új processzorait.

Hirdetés

Október 8-án jelentette be az AMD a Ryzen 5000-es szériát, amelynek tagjai november 5-től jelenhetnek meg a boltokban. A Vermeer kódnevű CPU-k mellé a cég az 500-as vezérlőhidakat ajánlja, de a korábbi vásárlók kezét sem engedik el azonnal, ennek megfelelően a 400-as sorozatú lapkák mellé is kiadják a szükséges AGESA-t, amelyet persze az alaplapgyártók feladata lesz majd beépíteni a firmware-ekbe.


[+]

Egy ilyen fejlesztés persze plusz erőforrásokat és költségeket jelent, miközben csökkenti a potenciálisan új alaplapot vásárlók számát, ugyanakkor növeli a lojális ügyfelek számát, így nem csoda, ha a gyártók gyakran döntenek úgy, hogy meglépik ezt a fejlesztést. Most éppen az MSI az, aki bejelentette, hogy teljes 400-as alaplapszériája támogatni fogja a Zen 3-at. A friss BIOS-ok érkezésének menetrendje egyelőre nem ismert, de amint az AMD-től megérkezik a kód, várhatóan a tajvaniak is közzéteszik azt.

Az 500-as chipsethez már van menetrend
Az 500-as chipsethez már van menetrend (forrás: MSI) [+]

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés