Hirdetés

Mini-ITX méretű ROG lapok az ASUS-tól

A két új apróság a 200-as szériára épülő ROG Strix alaplapok sorát bővíti, de fő vonzerejük a kis méret lesz.

Hirdetés

Két új alaplappal bővítette ROG Strix sorozatát az ASUS: a H270I és B250I a már meglévő Z270I mellé érkezik az Intel 200-as lapkakészletére épülő, Mini-ITX méretű lapok sorában. Ezzel kapcsolatban mindenképpen fontos információ, hogy bár külsőre nehéz megkülönböztetni a szériát, a H és B változatok esetében nincs lehetőség a tuningra, be kell érni a gyári órajelekkel.


[+]

Ami az egyéb jellemzőket illeti, az új egységeken két DDR4 foglalat várja az így legfeljebb 32 GB-ig bővíthető memóriát, és szintén két M.2 foglalat a háttértárat. Ezen foglalatok közül az egyik vezérlőhidat is hűtő borda alá került, így itt az SSD hűtése is megoldott egyben, míg a másik az lap túlsó felére került. Mindkét csatlakozó kompatibilis az Optane memóriával, de csak egyik képes SATA eszközök fogadására. Hagyományos háttértárak felé négy SATA 6 Gbps port áll rendelkezésre, de csak a H270I esetében használhatunk RAID-et és Intel SRT-t.


[+]

Ami a hátsó csatlakozókat illeti, a H270I hat, a B250I pedig négy USB 3.0 kivezetést kapott, az utóbbi esetben a maradék helyekre két USB 2.0 kivezetés került. A másik különbség, hogy az olcsóbb változatnál csak egy Intel I219V által biztosított gigabites Ethernet portot használhatunk, míg a drágább H270I-re ezen felül egy Realtek RTL8111H is került. Közös viszont az integrált AC-s Wi-Fi és Bluetooth 4.1 adapter, a HDMI 1.4 és a DisplayPort 1.2 is. PCIe foglalatból egy 3.0 x16-os példányt kapunk, és nem hiányzik a ROG SupremeFX nyolccsatornás hang sem a dedikált fejhallgató erősítőkkel. Végül, de nem utolsó sorban az RGB LED-eknek is szorítottak helyet a lapon, és ezek, illetve a dedikált csatlakozóra kötött további fényforrások fénye az egyéb Aura Sync kompatibilis hardverekkel is összhangba hozható.

Árak és megjelenés egyelőre nem ismert, de a Computex már a nyakunkon, úgyhogy heteken belül ezekre is fény derül.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények