Gyári szintre emeli a Windows 10 az alkalmazás által célzott GPU kiválasztását

Innentől kezdve nem szükséges a gyártók megoldásait használni, annál is inkább, mert ezek sokszor nem működnek jól.

A mobil piacon ma még mindig gondot okoz a GPU-k közötti szoftveres átkapcsolás kezelése, ugyanis sok notebookban van IGP és dedikált GPU is. Szerencsére a Microsoft a Windows 10 újabb verzióiban sok szempontból javította a GPU-k közötti átváltás problémamentességét, így ma már egy gyári modult kínálnak erre, amit a GPU-k fejlesztői implementálnak is a grafikus meghajtóikba.

A hibrid grafika azonban még mindig hagy némi kívánnivalót maga után, mivel nem teszi lehetővé a felhasználóknak, hogy kiválaszthassák azt a GPU-t, amelyen az adott alkalmazás futhat. Erre még ma is a gyártók, ezen belül az AMD és az NVIDIA kínál egy meghajtóba épített lehetőséget, viszont ezek alapvetően a Microsoft modulja mögött működnek, így nem biztos, hogy jól végzik a dolgukat. Emiatt fordul elő, hogy a több notebookgyártó inkább letiltja az IGP-t és csak a dedikált GPU-ra építi fel a rendszert, számolva persze a kevesebb üzemidővel, de legalább nem fut hibába a felhasználó. Utóbbi nagyon fontos tényező, mert jellemző, hogy a gyártók nem jönnek ki jól egymással, ha hibajavításról van szó. Gyakorlatilag a problémamegoldás helyett egymásra mutogatnak, mert senki sem akarja felvállalni a javításra vonatkozó költségeket.


[+]

A Microsoft a Windows 10 Redstone 4 kódnevű frissítésével egy újabb hatalmas lépést tesz a szoftveres átkapcsolás normális működése felé, és létrehoznak egy egységes felületet, amin keresztül a felhasználó kiválaszthatja, hogy melyik elérhető grafikus vezérlőn akarja futtatni az adott programot. Ez három lehetőséget kínál, ezek közül az alapértelmezett mód aktív normál esetben, és ilyenkor a grafikus meghajtóban lévő beállítások élnek. Van azonban két direkt mód a lassabbik és a gyorsabbik grafikus vezérlőre, ami felülírja ezeket. Ráadásul a Microsoft rendszerszinten képes dönteni ebben a kérdésben, tehát gyakorlatilag az egyes meghajtók esetleges hibáit is képesek elfedni. Nem számít tehát, ha egy program a dedikált GPU-hoz való meghajtó beállításait nem képes elfogadni, és az sem lényeges, hogy ez melyik gyártó eszközillesztője miatt van így, mert a Windows 10-be épülő rendszer el sem jut odáig, hogy ezek a gyártói modulok le legyenek kérdezve.

A Microsoft egyetlen esetben nem kényszeríti rá egy alkalmazásra a felhasználó direkt beállításait, mégpedig akkor, ha az adott program direkten kéri meg az operációs rendszert, hogy mindenképpen az IGP-n vagy a dedikált GPU-n fusson. Ilyen esetben viszont maga a futtatott szoftver is tartalmaz egy erre vonatkozó beállítást, amely legrosszabb esetben a konfigurációs fájlokból elérhető, illetve átállítható (persze csak saját felelősségre).

A Windows 10 egyelőre tesztelés alatt álló újítása a hibrid grafikáért felelős modul része lesz, vagyis a gyártók oldalán a támogatás biztosított.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés