A notebookokban évek óta van létezik valamilyen rendszer az integrált grafikus vezérlő és a dedikált GPU közötti váltásra. Régen ez gyakorlatilag kimerült abban, hogy a BIOS-ban kellett letiltani vagy engedélyezni a dedikált GPU-t, ami teljesen használhatatlan megoldás volt, hiszen újraindítást igényelt. Az utóbbi években jóval kedvezőbb technológiák születtek, amelyek már nem igényeltek körülményes feladatokat a felhasználó részéről. Ezek három nagy csoportra oszthatók: muxed, muxless és hibrid.
Hibrid átváltás
A hibrid megoldás rendkívül egyszerű, mivel csak egyetlen ilyen létezik, méghozzá az AMD Dual Graphics módja. A működése nagyon egyszerű. A notebook kijelzője fizikailag az APU-ban található IGP-re van kötve, a dedikált GPU pedig úgynevezett Link Adapter Mode interfészen keresztül kapcsolódik a rendszerhez a PCI Express csatolón keresztül. Amennyiben a futtatott alkalmazáshoz a közös driver tartalmaz Dual Graphics profilt, akkor az IGP és a dedikált GPU teljesítménye összeadódik, így közösen dolgoznak a munkán. Amennyiben a profil nincs jelen, úgy a kijelzőhöz fizikálisan bekötött IGP dolgozik csak.
Az energiamenedzsment teljesen hardveres, vagyis ha nincs szükség a dedikált GPU munkájára, akkor az automatikusan hibernálja magát. A rendszer alapvető igénye, hogy az APU-t és a dedikált GPU-t azonos driver működtesse, vagyis közös gyártó szállítsa az egységeket. Pontosan ez az oka, hogy ilyen hibrid megoldást csak az AMD kínál.
Hirdetés
A Dual Graphics a működés szempontjából rugalmas és paraméterezhető, azaz felül lehet bírálni a rendszer automatikus működését. Ennek hála igény szerint hozzárendelhető az egyes programokhoz a dedikált GPU. Ilyenkor a feldolgozás az úgynevezett muxless kapcsolaton keresztül valósul meg, melynek lényegi működését lentebb lehet majd olvasni.
Az összes átkapcsolási mechanizmus közül a hibrid, azaz a Dual Graphics a legkevésbé problémás megoldás és alapvetően a legkényelmesebb is. Automatikus vezérlés mellett kizárt, hogy az alkalmazás ne induljon el vele, ugyanakkor a két grafikus vezérlő együttműködéséhez megfelelő profil szükséges a driverben. A profil nélkül csak az IGP, vagy igény szerint a dedikált GPU fog dolgozni. Az AMD a Dual Graphics működését minden olyan Directx 10, 10.1, 11 és 11.1 API-n keresztül futó játékhoz garantálja, amelyek kompatibilisek a CrossFire technológiával. Emellett a népszerűbb DirectX 9-es játékokhoz is van profil.
Muxed és muxless átváltás
A muxed és a muxless átkapcsolás már jelentősen különbözik az előbb említett hibridtől. A legfőbb eltérés, hogy ezek a megoldások akkor is üzemképesek, ha az IGP és a dedikált GPU drivere különálló, vagyis a hardver eltérő gyártóktól is származhat.
– A Muxed megoldás:
A muxed a régebbi megoldás, mely tulajdonképpen eléggé egyszerű alapokon nyugszik. A kijelző egy úgynevezett multiplexeren keresztül az IGP-re és a dedikált GPU-ra is kapcsolódik, és az átváltást a felhasználó manuálisan végzi el. Ha az IGP-re van szükség, akkor a multiplexer azzal köti össze a megjelenítőt, de a mellékelt szoftver segítségével gyorsan átváltható a kapcsolat a dedikált GPU-ra. Ilyenkor a kijelzőn egy pillanatra elmegy a kép, ezután már a másik erőforrás dolgozik a megjelenítésért.
- Hátránya: Ennek a megoldásnak nyilvánvaló hátránya, hogy nem automatikus, azaz a felhasználónak kell beavatkoznia az átváltásnál. Megemlíthető persze a kép pillanatnyi eltűnése is, de ez csak nagyon rövid ideig tart, ezért nem feltétlenül zavaró.
- Előnye: Előnyként hozható fel azonban, hogy a kijelző fizikailag is kapcsolatot teremt a dedikált GPU-val, vagyis az így nyerhető teljesítmény maximális lesz. A szoftverekkel való kompatibilitás gyakorlatilag tökéletes, hiszen az aktív erőforrás mellett az inaktív grafikus vezérlő nem része a feldolgozási folyamatnak, noha az átváltáshoz speciális driverek is szükségesek, mind az IGP, mind pedig a dedikált GPU oldaláról. Ezt a támogatást mindig az adott notebook gyártója biztosítja a hardverekhez készített általános driverekre alapozva.
– Muxless megoldás:
A muxless átkapcsolás a muxed megoldás leváltójának tekinthető, és főleg arra koncentrál, hogy az előd legnagyobb hátrányát leküzdje. Ennek megfelelően a muxless megoldások, mint az NVIDIA Optimus, az AMD PowerXpress 3.0, 4.0 és Enduro, illetve a Lucid Virtu már automatikusan működnek. Az alapok tekintetében mindegyik technika azonos elvekre épül. A kijelző csak az IGP-hez kapcsolódik fizikailag, majd a PCI Express csatolóba helyezett dedikált GPU egy külön interfészen keresztül tartja a kapcsolatot vele.
- Előnye: A muxless átkapcsolást minden esetben egy szoftver végzi, és a felhasználó beavatkozására nincs szükség.
- Hátránya: A kijelzővel nem valósul meg a közvetlen fizikai kapcsolat, vagyis a dedikált GPU által kiszámolt adatott először el kell helyezni az IGP memóriájában, ahonnan már megjeleníthető a képkocka. Ez nyilvánvaló sebességvesztést jelent az elméletben elérhető szinthez képest, aminek a mértéke jellemzően 3-8% közötti. A cégek úgy gondolják, hogy a kényelemért cserébe mindez elfogadható ár.
Sajnos a muxless átkapcsolás során van más hátrány is, mivel a megfelelő működéshez az eltérő drivereket össze kell hangolni. Ebben szerencsére a gyártók megegyeztek, így ha kerül is kompatibilitási hiba a konkurens meghajtóprogramokba, akkor azt jellemzően javítják. Az alkalmazásokkal való kompatibilitás azonban a fenti megoldásokkal ellentétben nem tökéletes, illetve a kényelmi szempontok is csorbát szenvednek bizonyos területeken.
A programok szempontjából legnagyobb gondot az okozza, hogy muxless átkapcsolásnál még az alkalmazás elindítása előtt el kell dönteni, hogy a program az IGP-n vagy a dedikált GPU-n fusson. A szoftverrel érkező adatbázis mindenre tartalmaz egy alapértelmezett beállítást, de ez nem mindig felel meg a felhasználók igényeinek. Gond azonban egy szál se, ugyanis a paraméterezés egyénileg definiálható, de bizonyos programok esetében nehéz eldönteni, hogy melyik erőforrás ideális az adott munkafolyamathoz.
Jellemzően a böngészők okozzák a legnagyobb fejfájást, hiszen a weben elérhető tartalom a terhelés szempontjából már eléggé széles tartományt fed le, így bizonyos oldalakra megfelel az IGP ereje is, de esetlegesen szükséges lehet a dedikált GPU képességeire. Sajnos a váltást menet közben nem lehet elvégezni, így ki kell lépni a böngészőből, át kell állítani a driverben a programhoz rendelt erőforrást, majd újra meg kell nyitni a tartalmat, ami azután a gyorsabb és esetlegesen nagyobb tudású grafikus hardveren fog futni.
A muxless átkapcsolás még a játékok szempontjából sem teljesen előnyös, ahogyan azt említettük. A sebességvesztés adott, és lenyelhető, de pár fejlesztő a programokat úgy írja meg, hogy mindenképpen az elsődleges erőforrásként számon tartott grafikus vezérlőn fusson. Ez jellemzően az IGP, ami nyilván nagyon kellemetlen, mert ha a felhasználó valahol a dedikált GPU erejére vágyik, akkor az egy játékprogram lesz. Erre a fejlesztőknek hatványozottan oda kell figyelni.
A fentiek ismeretében az alábbi táblázatokban részletezzük, hogy a különböző hardverek és konfigurációk, melyik technológiát támogatják:
Típus | NVIDIA Optimus |
Lucid Virtu |
---|---|---|
Támogatott processzorok |
IGP-vel rendelkező Intel CPU | |
Támogatott VGA-k | GeForce 400M, 500M, 600M |
Összes Radeon és GeForce |
Átváltás típusa | muxless | muxless |
Típus | AMD PowerXpress | AMD PowerXpress 3.0 |
AMD PowerXpress 4.0 |
---|---|---|---|
Támogatott processzorok |
IGP-vel rendelkező Intel és AMD platform |
IGP-vel rendelkező Intel CPU és AMD APU |
|
Támogatott VGA-k | Mobility Radeon HD 2000, 3000, 4000, 5000 és Radeon HD 6300M, 6500M, 6800M, 7300M, 7400M |
Radeon HD 6400M, 6600M, 6700M, 6900M, 7500M, 7600M |
|
Átváltás típusa | muxed | muxed vagy muxless | muxless |
Típus | AMD Dual Graphics |
AMD Enduro |
---|---|---|
Támogatott processzorok |
AMD APU |
IGP-vel rendelkező Intel CPU és AMD APU |
Támogatott VGA-k | Radeon HD 6300M, 6400M, 6500M, 6600M, 6700M, 7300M, 7400M, 7500M, 7600M |
Radeon HD 7700M, 7800M, 7900M |
Átváltás típusa | hibrid | muxless |
Megjegyzendő, hogy az adott átváltási séma implementálásáról a notebook gyártója dönt, így vásárlás előtt mindenképp érdemes ennek utánanézni, hiszen a platformokat fejlesztő cégek csak a lehetőséget adják meg a technológiák használatára, de a beépítéssel nem kötelező élniük a gyártópartnereknek.