Mégsem ér 16 GB-ot a 8 GB RAM az Apple gépekben

Persze ez eddig is logikus volt, de most már az Apple oldalán is érezhető egy funkció kapcsán a limitáció.

Hirdetés

Még az előző évben írtunk arról, hogy az Apple szerint a Macben 8 GB-nyi memória 16 GB-hoz hasonló, ami már akkor sem volt egy túl jól öregedő állítás, sőt, konkrétan elterelte a figyelmet az igazságról. Azon persze lehet vitázni, hogy kell-e 16 GB memória egy számítógépbe, pró és kontra érvek sokaságát fel lehet hozni, de az nyilvánvaló, hogy 8 GB RAM sosem lesz egyenértékű 16 GB-tal, akkor sem, ha azt az Apple mondja.

Mostanra ez egyre világosabb lehet a vállalat ügyfeleinek is, már akik 8 GB-os rendszert vásároltak, ugyanis előkerült az Xcode 16 fejlesztőszoftverben egy új, Predictive Code Completion funkció, ami konkértan arra való, hogy előre kitalálja, hogy a fejlesztő mit szeretne írni a programkódba, és kvázi megírja helyette. Ez lényegében egy AI szolgáltatás, és a PC-s környezetből általánosan ismerhető, hogy az efféle funkciók szinte mindig legalább 16 GB memóriát igényelnek. Nincs ez másképp az Apple esetében sem, ugyanis a szóban forgó rendszer működéséhez minimum 16 GB RAM szükséges, vagyis lényegében a 8 GB-os gépek ki vannak zárva a mókából.

Nagy meglepetést ez nem okozhat, nyilvánvaló volt, hogy az Apple kommunikációja már a múlt év végén is maga felé hajlott, és valójában a 8 GB memória sosem lesz egyenértékű 16 GB-tal, bármit is állítson erről egy cég marketingese. A Predictive Code Completion funkcióhoz hasonló helyzetek a jövőben is előállhatnak, tehát akinek szükség van 16 GB memóriára, mindenképpen 16 GB-ot kérjen a Mac gépekbe is, a memóriaigényes alkalmazásfunkciók nem fognak csak azért futni 8 GB RAM-mal, mert Apple logó virít a fedélen.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Most vegyünk RAM-ot, mert drágulni fog

A TrendForce elemzése szerint a harmadik negyedévben tovább drágulhatnak a memóriák.

Annyira drága a DRAM, hogy bukta a legjobb konfigurációját a Mac Studio

Az Apple mostantól nem szállítja az 512 GB-os kivitelt, helyette be kell érni 256 GB-tal.

Előzmények

Királyi menetben érkeznek a G.Skill új DDR5 memóriái

A korábbról ismert termékcsalád aktuális változata 32, 48, 64 és 96 GB-os csomagokban jön.

Még a nyár előtt megérkeznek a G.Skill új Ripjaws memóriái

A külsejüket tekintve Trident Z sorozatból merítő modulpárok 32, 64 és 96 GB-os csomagokban vásárolhatók majd meg.

Nyár elején jönnek az Acer új gaming notebookjai

A Predator és Nitro termékcsalád egyaránt bővül, és a Copilot gomb közös nevezőként tűnik fel a színen.

Az Apple szerint a Macben 8 GB-nyi memória 16 GB-hoz hasonló

A vállalat szóvivője szerint hatékonyabban használják a rendelkezésre álló erőforrást.