Megnyerte a Qualcomm az ARM-mal szembeni licencvitáját

A bíróság végül minden kérdésben a Qualcomm és a Nuvia javára döntött.

Majdnem egy éve írtunk arról, hogy a licencek felmondásával fenyegeti az ARM a Qualcommot, és az ügy kapcsán külön érdekes volt, hogy nem anyagi jellegű vitának számított, ugyanis a Nuvia dizájnok teljes eltörlése volt a tét.

Hirdetés

Múlt decemberben pár kérdésben már sikerült dönteni, de pont arról nem, hogy a Nuvia megsértette-e az ARM-mal kötött szerződést, amikor a dizájnjai átkerültek a Qualcomm a felvásárlásuk után. A Delaware államban található szövetségi kerületi bíróság most teljesen elutasította az ARM keresetét, így a Nuvia is jogszerűen járt el.

Az ARM fellebbezést nyújtott be a harmadik körzeti szövetségi fellebbviteli bírósághoz, vitatva az ügy összes ítéletét.

A Qualcomm megjegyezte, hogy a döntés nem érinti az ARM ellen benyújtott külön keresetüket, ebben ugyanis szerződésszegéssel, az ügyfélkapcsolatokba való jogellenes beavatkozással, valamint innovációt akadályozó magatartási mintával vádolják az ARM-ot, amely cég így akarná a saját dizájnjait előnybe hozni a partnerekkel szemben. Ennek tárgyalása csak a következő év első negyedévében kezdődik meg.

Előzmények