Hirdetés

Még várni kell az új ICO-ra

Sokan arra számítanak, hogy az idei Tokyo Game Show-n bemutatják az ICO és a Shadow of the Colossus újgenerációs utódját, a fejlesztőcsapat fejének állítása alapján azonban ez valószínűleg nem így lesz.

Hirdetés

A Team ICO élén álló Fumito Ueda elmondta, hogy az ICO univerzum harmadik kiteljesedése miatt egyelőre még nincs nyomás rajta, egész egyszerűen azért, mert a játék fejlesztése még nem érte el azt a kritikus stádiumot, ahol erre ok adódna. "Egy PlayStation 3 címen dolgozok, ennyit mondhatok csak jelenleg" - hangzott el Ueda szájából.

Emellett azt is elmondta, hogy ha lenne rá ideje és lehetősége, akkor szívesen csinálna egy kisebb, PlayStation Network irányultságú játékot is.

A Sony Computer Entertainment Worldwide Studios újdonsült elnökéről, a Phil Harrison-t váltó Shuhei Yoshida-ról egyébként a napokban derült ki, hogy a kezdetek kezdetén, az ICO fejlesztésének megkezdésekor bizony ő is tagja volt a csapatnak, és elmondta, hogy mind az ICO, mind a Shadow of the Colossus fejlesztése évet vett igénybe, így az új, PlayStation 3-as folytatásra is minimum ennyit szánnak majd Uedáék.

Hirdetés

Új korszak a hálózati adattárolásban – Bemutatkozik a Synology DS925+

PR Ez a sorozat új mércét állít fel a hálózati adattárolásban: nagyobb teljesítmény, szorosabb ökoszisztéma-integráció és vállalati szintű megbízhatóság – mindezt kompakt méretben.