Hirdetés
A Silicon Knights a mai napon sajtóközelényben tudatta, hogy ideiglenesen megválik 26 dolgozójától, miközben a csapat új project-ek fejlesztésébe kezd. A leépítés nem érinti a cég vezetőit és kulcsembereit.
A kanadai fejlesztőcsapat létszáma az elmúlt négy évben folyamatosan nőtt: mostanra, a Too Human munkálatainak befejezésére több, mint 180-ra nőtt az alkalmazottak száma, amin mindenképpen csökkenteni szerettek volna.
"A Silicon Knights jelenleg több új és érdekes játékon dolgozik, melyek az elkövetkezendő hónapokban lesznek bemutatva a nagyközönség számára. Emellett a Silicon Knights folytatja az új és eredeti ötletekkel kapcsolatos fejlesztéseket, melyek a jövő innovatív játékaivá válnak majd. Ez a 26 személy keményen dolgozó, értékes tagja volt a csapatnak, és reméljük, hogy készülő projectjeink fejlesztésének előrehaladtával visszahívhatjuk majd őket." - mondta a csapat feje, Denis Dyack.
A közleményben a Too Human 2-ről nem esett szó, így továbbra sem vehető biztosra, hogy a vártnál jóval szerényebb eladások mellett folytatódik-e az eredetileg trilógiának tervezett franchise - reméljük igen.