Peking korábban határozottan tagadta, hogy köze lenne a Nyugat – többek között a Pentagon biztonsági rendszerei, a brit külügyi tárca vagy a német minisztériumok – ellen indított hackertámadásokhoz, most pedig egy helyi szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy Kína minden más országnál komolyabb információbiztonsági krízissel néz szembe. A Hadtudományok Akadémiájának egyik kutatója, Vang Hszin-jün (Wang Xinjun) ezért a veszélyeztetett országok közös fellépését sürgette ahelyett, hogy automatikusan Kínát kevernék gyanúba. „A helyzet az, hogy a kínai számítógépes rendszereket ért hackertámadások megtöbbszöröződtek az elmúlt években. Kínának a nyugati országoknál komolyabb információbiztonsági fenyegetettséggel kell szembenéznie” – mondta a Hszinhua (Xinhua) hírügynökségnek.
„De a kínai kormány sosem vádol meg más országokat, ehelyett nemzetközi együttműködést sürget az internetes bűnözés ellen” – tette hozzá. A kutató szerint különösen furcsa, hogy éppen az országát veszik elő állandóan ilyen ügyekben, amikor ezer támadásból mindössze néhány esetében sikerült bizonyítani a kínai kezdeményezést. Ideje, hogy a nyugati kormányok leszámoljanak a világ legnépesebb országával szembeni előítéleteikkel és a hidegháborús mentalitással – mondta.
Kína nem agresszor, hanem célpont
- Írta: Erasmus
- Forrás: Reuters
Azóta történt
-
Magyar második hely: csak a lengyelek kapnak több spamet
Riasztó statisztikákból nem volt hiány az idei ITBN konferencián…
-
A Rosenberg házaspár ma kínai, s úgy hívják őket: Lan Lee és Jüe-fej Ko
A Szilícium-völgyben két mérnököt ipari kémkedéssel gyanúsítanak.
-
Mohammed miatt török hackerek támadják a svéd weboldalakat
Lars Vilks karikatúrája cselekvésre sarkallta a felzaklatott hívőket.
-
Hackerek fosztogatták a kínai földrengés adományait
Egyelőre nem tudni, hogy mennyi pénzhez jutottak hozzá azok az elkövetők, akik saját számláikra irányították a Vöröskeresztnek juttatott összegeket.
Előzmények
-
Politikai össztűz a „kínai állami hackerekre”
A német és az amerikai kormány után a britek is támadják a kínai kormányzatot.
-
Betörtek a Pentagon rendszerébe
Kínát vádolják a támadással, de Peking tagad.
-
Egy svéd hacker száz nagykövetségi levelezési jelszót tett fel a netre
Dan Egerstad akciójával a biztonsági problémákra kívánja felhívni a figyelmet.
-
A netrendőrök már a képernyőn sétálgatnak
A kínai hatóságok szeptembertől folyamatos figyelmeztetésben részesítik az internetezőket.

Aktív témák
- D1Rect: Nagy "hülyétkapokazapróktól" topik
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- Építő/felújító topik
- Okos Otthon / Smart Home
- Honor 400 Pro - gép a képben
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Apple MacBook
- Steam Deck
- Canon MILC: EOS R és M topik
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- További aktív témák...