Volt már olyan, hogy a Matrox ígért ezt-azt, lásd G600, G800 és egyéb csodachipek. Az utóbbi időben ezeket rendre nem is teljesítette, ám a Parhelia viszonylag nagyot szólt, hosszú hallgatás után lett lerakva az asztalra. Az első tesztek megmutatták, hogy noha a kártya rendkívül ígéretes tulajdonságokat tudott felvonultatni, a végső teljesítménye elmaradt a várttól. Ennek több oka van.

Egyrészt, a 256 bit széles DDR memóriavezérlőt semmiféle crossbar vezérlővel nem fejelték meg, márpedig ritka, hogy a játékok folyamatosan 256 bites adatokkal dolgozzanak (márpedig ha nem lehet kisebb adatokat egymás mellé csomagolva átküldeni az amúgy nagyon is széles 256 bites csatornán, akkor teljesen mindegy, hogy 32 bites, vagy 256 bites adatot nyomunk át, ugyanannyi ideig tart... nagy átlagban 128 bites adatokat feltételezve így rögtön el is vész a 256 bit széles memóriabusz minden előnye, egyedül a költségnövelő hatása marad meg, hiszen legyártani nem könnyű).

A másik komolyabb gond a pipeline-ok elégtelen optimalizációja, és ennek megfelelően a túl alacsony működési frekvencia volt. 220 MHz-en a Parhelia nem versenyképes az amúgy is sokkal erősebb, 325 MHz-es Radeon 9700-zal.

A Parhelia-2 mindkét téren újítást ígér. A 0.13 mikronos gyártással megspékelve ez már jóval magasabb GPU (VPU) órajelet jelenthet. Nem maradhat ki a teljeskörű DirectX 9 támogatás sem, és természetesen az FAA (Fragmented AntiAliasing) vezérlő is nagyot fejlődik. Mindez pont úgy hangzik, mint amire a Parheliának szüksége van, és ami végre eladhatóbb, versenyképesebb termékké teszi az amúgy nagyon ígéretes kártyát.

Egyetlen bökkenő van: a Matrox már most sem tervezi, hogy 2003 nyara előtt piacra dobja új videokártyáját. Márpedig addig sok víz folyik még le a Dunán.