Hirdetés

Az Intel kínai részlege árulkodik az érkező grafikus vezérlőikről

Ráadásul teszik ezt a hivatalos Weibo csatornájukon, bár annyira sok részletet azért nem osztottak meg.

Az Intel még az előző év végén jelentette be, hogy készülnek az Xe jelölésű grafikus vezérlői, amelyekről lényegében annyit tudni, hogy VGA-kon is elérhetők lesznek vagyis nem csupán integrált megoldásnak számítanak majd, emellett a játékosok mellett az adatközpontok piacát is célozni fogja a cég. Ennél több adatot még nem árultak el, legalábbis maga az Intel nem, de a vállalat kínai részlegének megeredt a nyelve, így a hivatalos Weibo csatornájukon keresztül némi információhoz lehetett jutni.


(forrás: Vortez) [+]

A megadott adatok alapján a következő év során érkeznek az első Xe grafikus kártyák, hogy mennyi az még nem ismert, de többesszámban beszélnek róluk, tehát legalább két modell biztos lesz. Ezeken a GPU 10 nm-es gyártástechnológián fog készülni, de kérdéses, hogy kinél. Lehet, hogy az Intel házon belül gyártja majd a fejlesztést, de akár a Samsunghoz is elvihetik – hozzájuk amúgy is közelednek. A vállalat koncepcióképeket is közölt, amelyeket a Vortez osztott meg, de valószínűleg nem a végleges dizájnt lehet látni rajtuk.

A 2021-es esztendőben érkezik egy újabb GPU is, amely már fixfunkciós hardverekkel fogja segíteni a DirectX Raytracing gyorsítását, továbbá 7 nm-es eljáráson fog készülni. A lapka gyártója ezúttal sem ismert.

 

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés