Hűtőolajba süllyesztett szerverek az Intelnél

Az Intel tegnap jelentette be, hogy pozitívak lettek egy új szerverhűtési megoldást kipróbáló, egyéves tesztjük eredményei, így megnyílhat az út a szélesebb körű felhasználás módjának kidolgozásához.

Hirdetés

Miután egyre nagyobb gondot jelent a gombaként szaporodó adatközpontok energiafelhasználásának mérséklése, a mind nagyobb teljesítményű számítógépek hűtésének megoldása, az Intel is több kutatási projektet hozott létre e területen.

Ezek egyike egy texasi cég technológiájának vizsgálata. A Green Revolution Cooling többek között ásványi olajat tartalmazó tartályokat készít, és ezekben helyezik el a hűtendő egységeket. Az Intel tesztjének eredményei szerint a hét dual-socket Xeon szervert a teljesítmény csökkenése nélkül úgy tudták hűteni a CarnotJetnek nevezett tartályokban, hogy hűtési hatékonyság (power usage effectiveness – PUE) 1,02-1,03 lett. Ez kiváló eredmény, mivel azt mutatja, hogy a tartályok maguk csak 2-3 százalékkal több energiát vesznek fel, mint a szerverek – egy mai átlagos adatközpontban a számítási feladatokra és a hűtési tevékenységre fordított energia hányadosaként megadott PUE 1,6, vagyis a hűtéshez 60 százalékkal több energia kell, mint a szerver működtetéséhez. Bőven akadnak ugyan már olyan új adatközpontok, melyek léghűtést használnak, ám a texasiak nem is ilyen helyekre szánják a tartályokat, hanem olyanokra, ahol igen nagy mennyiségű szerver található, és az adottságok miatt nincs mód a léghűtésre.

A föntiek után kissé meglepő, hogy az Intel, habár támogatja a „merített szerverek” hűtési módjának tökéletesítését, a jó eredmények ellenére sem kívánja alkalmazni a technológiát. Ennek egyik oka, hogy adatközpontjaik többségében kiváló léghűtéses rendszereket alkalmaznak. Mike Patterson, a tesztet felügyelő, az Intel rendszereinek hűtéséért felelős szakember azt nyilatkozta, hogy körülbelül tíz különféle hűtési módszert vizsgálnak, mindegyik mellett és ellen szólnak érvek, mindegyik más körülményekre tűnik jó megoldásnak.

Az olajba merítést eleinte erős szkepticizmussal fogadták, ám a kiváló eredmények sokak ellenállását legyőzték. A bemerítéses hűtés kapcsán is felmerült, hogy esetleg egy másik folyadékra cserélik az olajat, mely a hőelvezetéskor felforrna, majd lecsapódna. De ez még csak terv. Mindenesetre foglalkoznak azzal, hogy a texasiak technológiáját továbbfejlesztve  létrehozzanak egy „olajra optimalizált” hűtési módszert.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények