Az Intel peren kívüli megegyezéssel zárta le azt a pert, melyet az Intergraph indított a vállalat ellen 2001-ben két, a párhuzamos utasításvégrehajtásra vonatkozó szabadalom megsértése miatt. A megállapodás részeként a processzorgyártó 225 millió dollárt fizet a felperesnek, és megkapja a vitatott technológiák licenceit. Külön rendelkezésben kötötték ki a felek, hogy az Intergraph nem indíthat eljárást az Intel PC-gyártó ügyfelei ellen a cég mikroprocesszorainak, lapkakészleteinek és alaplapjainak felhasználása miatt. A megállapodás véget vet a két vállalat 1997 óta tartó szövevényes bírósági csatározásának, melynek során – a mostani összeggel együtt – összesen 675 millió dollárt fizetett ki az Intel az Intergraph-nak.
A megegyezés része, hogy az Intergraph ejti a Dell ellen indított pert is – a PC-gyártó ugyanis korábban egy olyan megállapodás kötött az Intellel, mely szerint az jogi védelmet nyújt számára a felhasznált Intel-technológiákkal kapcsolatos ügyekben. A Gateway és a Hewlett-Packard ellen azonban tovább folytatja a jogi küzdelmet az Intergraph.
Hirdetés
Intel: 225 millió dollár a béke ára
Hirdetés

Gyorsabb, biztonságosabb és olcsóbb vállalati hálózat SD-WAN-nal
PR Hogyan biztosíthatunk stabil, biztonságos és könnyen menedzselhető hálózati hátteret, amely illeszkedik a modern üzleti igényekhez?
- Kapcsolódó cégek:
- Intel
Azóta történt
-
Razzia az Intel japán leányvállalatánál
A gyanú szerint a cég versenyellenes piaci magatartást folytatott az AMD-vel szemben.
-
Az AMD olcsóbban úszta meg
A kisebb chipgyártó 25 millió dollár mínusszal jött ki az Intergraph-perből.
-
Jelentős növekedés az Intelnél
Ám megnyirbálták a profitot az Intergraph-per költségei.
-
Rendcsinálás a processzorok közbeszerzési piacán
Egyes uniós országok tenderein csak az Intel lehet a befutó.
Előzmények
-
Újabb szabadalmi per az Intel ellen
Egy kis kaliforniai vállalat a Góliátok ellen.
Hirdetés

Gyorsabb, biztonságosabb és olcsóbb vállalati hálózat SD-WAN-nal
PR Hogyan biztosíthatunk stabil, biztonságos és könnyen menedzselhető hálózati hátteret, amely illeszkedik a modern üzleti igényekhez?

- Házimozi haladó szinten
- Miért vezet mindenki úgy, mint egy állat?
- Villanyszerelés
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- lionhearted: Telekom TV Mikrotikkel
- Okos Otthon / Smart Home
- AMD Navi Radeon™ RX 9xxx sorozat
- ANNO 1800
- Xbox Series X|S
- Tizenkét tányérra térne át a Toshiba a HDD-piacon
- További aktív témák...