Igen apró lesz a Hynix HBM memóriája

A Hynix elmúlt évben mutatta be az első generációs HBM memóriáját, amelyre az idei évben biztosan épül majd termék. Mivel a fejlesztés befejezésében csak az AMD vett részt, így valószínűleg a készülő új csúcs-Radeon lesz az első HBM memóriát alkalmazó megoldás.

Hirdetés

A termék kapcsán a legnagyobb kérdés, hogy mekkora lesz az új megoldás, hiszen a memória a nyomtatott áramköri lapról átköltözik a GPU mellé, magára a tokozásra. A legfrissebb adatok szerint azonban a helyhiánnyal nem lesz sok gond, ugyanis megtudtuk, hogy a ma elérhető 4Hi kategóriás 1 GB-os HBM memória igen apró lesz. Konkrét adatot mérések hiányában nem tudunk közölni, de az említett HBM opció szemmértékre nagyjából 8 x 5 mm-es kiterjedésű.

Szintén megtudtuk, hogy az implementáció nem volt problémamentes, így a Hynix jó döntésnek tartja, hogy csak egy gyártóra korlátozták a fejlesztés tesztelését, enélkül a tényleges start akár 2016-ra is átcsúszhatott volna. Bár azt meg kell jegyezni, hogy a legtöbb cég így is csak 2016-ban épít majd a HBM memóriára, ezen belül is a második generációs opcióra, amely az aktuálisan elérhető megoldásnál kevesebbet fogyaszt és nagyobb kapacitást is kínál.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Hynix

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés