Hirdetés

Az IBM „Microsoft-mentes” számítógépeket terjeszt Kelet-Európában

Hirdetés

A hannoveri CeBIT kiállításon az IBM fontos bejelentést tett: a cég lengyel és osztrák partnerekkel együttműködve a jövőben „Microsoft-mentes” számítógépeket fog kínálni a kelet-európai fogyasztóknak.

A cég mai közleménye szerint a Red Hat termékeit Ausztriában és Lengyelországban terjesztő VDEL-disztribútorral történt megegyezést követően, valamint az LX Polska nevű cég közreműködésével a csoport igyekszik kiszolgálni azt az igényt, mely a piackutatások szerint Oroszországban támadt fel a Linuxszal ellátott számítógépek iránt (például az orosz Védelmi Minisztérium, az állami légitársaság, az Aeroflot, valamint a magánkézben lévő Alfa Bank is nyílt forráskódú rendszert szeretne). Ezekre a számítógépekre az IBM ingyenes Lotus Symphony irodai szoftvercsomagját is telepítik majd. A megállapodás értelmében a hardvert az osztrák és a lengyel cégek biztosítják. A cégek tervei szerint az Open Referent nevű rendszert feleannyiért tudják majd adni, mint a Microsoft a saját, hasonló jellegű termékeit.

A Reuters híradása szűkszavú és némileg enigmatikus. A rövid szövegből arra lehet következtetni, hogy – bár Kelet-Európát emlegetnek kereskedelmi célpontként – elsősorban a dinamikusan fejlődő orosz piac jelenti fő csapás irányát, ahol valójában még nem piacvezető a Microsoft – bár gőzerővel dolgoznak, és sorra írják alá az együttműködési szerződéseket –, illetve a piaci helyzet még nem stabilizálódott, ezért feltehetően az IBM lát még esélyt arra, hogy legalábbis egyenrangú helyzetet legyenek képesek kiharcolni a redmondi óriással szemben.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények