A Graphisoft SE tegnapi rendkívüli közgyűlésén a részvényesek elfogadták, hogy az informatikai társaság bejegyzett székhelyét Budapestre helyezzék át, és ennek szellemében módosították a cég alapszabályát is. A döntés, bár erről még semmilyen hivatalos információ nem jelent meg, szakértők szerint jelentősen megkönnyítheti az egyes üzletágak szétválasztását. A társaság jelentős ingatlanvagyonnal rendelkezik, így az esetleges leválasztást már önmagában is kedvezően fogadnák a befektetők.
Hazaköltözött a Graphisoft
Azóta történt
-
Terjeszkedik a Graphisoft
Mérlegelik a fő tevékenységtől távol eső ingatlanhasznosítás kiszervezését.
-
Sokba került az ötödik dimenzió
Minden várakozást felülmúlt a Graphisoft „ötdimeziós” tervezőszoftverének piaci sikere. De a bevezetés súlyos költségekkel járt.
-
Osztódnak a Graphisoft részvényei
Az ingatlanos üzletág kiválásának előkészítése végett felfüggesztik a papírok forgalmazását.
Előzmények
-
A Wall Street Journal díjazta a Graphisoftot
Az üzleti lap innovációs díjáért folyó versenyben jól szerepelt a magyar cég.
-
Mostantól a BSA védi a Graphisoftot is
Tízre nőtt a szervezet magyarországi tagjainak száma.
-
Éves csúcsára érkezett a Graphisoft
Az ingatlan üzletág leválasztásának híre adhatta meg a jelet a befektetők számára.
Hirdetés
Aktív témák
- Melyik hordozható audiolejátszót (DAP, MP3, stb.) vegyem?
- Cyberpunk 2077
- Megújult mobilos felület, fórumos ráncfelvarrás a PROHARDVER! lapcsaládon
- Battlefield 6
- Milyen okostelefont vegyek?
- Mini-ITX
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Filmvilág
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...