Hiábavalónak bizonyult az FBI teljes informatikai hálózatának cseréje, amelyet a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után határoztak el és nemrégiben fejeztek be – jelentette be a Reuters tudósítása szerint az ügynökség. A sajátos rendszerváltást azért tartották szükségesnek, mert a WTC-tornyok leomlása nyomán sokan állították, hogy megelőzhető lett volna a tragédia, ha a szövetségi nyomozóhatóság és más bűnüldöző, illetve kémelhárító szervek között szabad, zökkenőmentes és gyors lett volna az információáramlás. A változtatás azonban túl radikálisnak bizonyult – fokozatos frissítés helyett egyidejűleg cserélték le az FBI összes rendszerét –, olyan volt, mintha egy száz kilométeres sebességgel száguldó autón akarna valaki kereket cserélni – jellemezte a helyzetet egy FBI-hivatalnok. A hatóság korábbi működésének fő baja az volt, hogy a jelentések, utasítások alapvetően papíralapú kommunikációban cserélnek gazdát, ami megakadályozza, hogy a terepen dolgozó ügynökök gyorsan hozzájussanak a számukra szükséges információhoz, illetve valós időben tájékoztassák a központot az általuk megtudott disznóságokról vagy gyanús dolgokról. Az it-rendszerváltás során bevezetett Virtual Case File szoftvertől azt várták, hogy megoldja e probléma oroszlánrészét, ám a program először csak lassúnak, később teljesen használhatatlannak bizonyult.
Használhatatlan az FBI új it-rendszere
Előzmények
-
RFID chip lesz az uniós állampolgár útlevelében
A németek már tesztelik a lehetséges megoldásokat.
-
Együttműködés a phishing visszaszorítására
Vállalatok és bűnüldözési szervek közösen lépnek fel az adathalászok ellen.
-
Nem ússzuk meg az ujjlenyomatvételt
Az Európai Parlament szabad utat adott a biometrikus útlevélnek.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.

Aktív témák
- Disney+
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- VoLTE/VoWiFi
- ASUS routerek
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Íme, a Moto X70 Air, vagyis Motorola Edge 70 minden oldalról
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Ismét drágult az Xbox Game Pass, átnevezték a csomagokat
- BestBuy topik
- További aktív témák...