Hirdetés

Hálózati adattárolók a köbön

Hirdetés

A QNAP az elmúlt év elején és közepén mutatta be Atommal szerelt Turbo NAS szériás hálózati adattárolóit, a négyfiókos TS-439 Pro és a kétfiókos TS-239 Pro modelleket. A készülékek úgy tűnik jó konstrukciónak bizonyultak, mivel azóta nem igazán nyúlt hozzájuk a gyártó, most azonban idejét látta egy kis frissítésnek, ami a külsőt egyáltalán nem érintette, csak a belső részt. A NAS-ok kissé kipofozott változatai, vagyis a TS-439 Pro II+ és a TS-239 Pro II+ valószínűleg már a héten kaphatóak lesznek.

QNAP TS-239 Pro II+ [+]
QNAP TS-239 Pro II+ [+]

Az eddigi 1,6 GHz-es helyett immár egy újabb Atom processzort kaptak, az egymagos, 1,8 GHz-es D425-öt, memóriából pedig 1 GB-ot tartalmaznak. Mindkettő támogatja mind a 2,5”-es, mind a 3,5”-es SATA meghajtókat, amik aztán RAID tömbökbe is összekapcsolhatók. Két-két Gigabit Ethernet és eSATA port található rajtuk, illetve összesen öt darab 2.0-s USB aljzat (egy elöl, négy hátul). A tárolók hűtéséről a kisebb és a nagyobb modellben egy 7 illetve 9 cm-es ventilátor gondoskodik. Szoftverként a QNAP NAS kezelőprogramjának 3.3-as verzióját, illetve az Androidos és iPhone készülékeken használható Qmobile multimédiás alkalmazást mellékelik hozzá.

QNAP TS-439 Pro II+ [+]
QNAP TS-439 Pro II+ [+]

A Plextor az optikai meghajtók piacáról ismert, ám egy ideje ők is foglalkoznak hálózati adattárolókkal. Ezúttal egy négyfiókos típust mutattak be a PX-NAS4 személyében. A tárolók RAID 0, 1, 5, 10, illetve JBOD tömbökbe is összekapcsolhatók, a maximum kezelt kapacitás pedig a legfeljebb 2 TB-os merevlemezekkel 8 TB lehet. A készülék képes 256 bites AES titkosításra, rendelkezik eSATA és USB aljzatokkal a külső adattárolók számára, normál üzemben pedig csupán 58 wattot fogyaszt. A csomag tartalmazza a Snapshot Backup Utility segédprogramot is. A megjelenése a hónap végére várható és 400 dolláros áron kerül forgalomba.

Plextor PX-NAS4 [+]
Plextor PX-NAS4 [+]

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés