Forgókijelzős HP Elitebook Revolve notebook új belsővel és apró módosításokkal

Hirdetés

Majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt mutatta be a HP az EliteBook Revolve 810 típusú notebook-tablet hibridet, ahol a forgatható csuklós megoldással valósították meg a kijelző visszahajthatóságát, hogy az eszköz egyszerűen tabletté alakítható legyen. A 11,6 colos méretkategóriába tartozó gép nem csak ezzel, hanem EliteBook besorolása révén mindössze 1,36 kilogrammos tömegével, magnézium burkolatával és kialakításához képest nem túl vastag (22,2 milliméter) házával hívta fel magára a figyelmet.


[+]

Az idei Haswell platform bejelentése azonban ezt a modellt sem hagyhatta érintetlenül, de ez esetben jóval kevesebb változással kell számolni, mint az EliteBook Folio 1040-nél, ahol még a burkolathoz is hozzányúltak. A Revolve esetében már a számozás/elnevezés is csak kisebb módosításokról árulkodik, hiszen a Revolve 810 után egy G2-t biggyesztettek oda, ami második generációt jelent, nem pedig teljesen új masinát. Az 1,4 kilogramm, a 22,2 milliméteres vastagság és az említett magnézium ház (MIL-STD 810G szabványnak megfelelő) tehát változatlan, belül azonban negyedik generációs Core i3, i5 vagy i7 processzorok dolgozhatnak (VPro opcióval), melyek mellé változatlanul legfeljebb 12 GB RAM pakolható és maximum 256 GB-os M.2 formátumú SSD választható.


[+]

A kijelzőhöz csak félig-meddig nyúltak, hiszen maradt a felbontás (ebben a méretben az 1366x768 pixel még elviselhető) és a széles betekintési szögeket kínáló panel is, de a Gorilla Glass 2 helyett Gorilla Glass 3 gondoskodik a védelemről. Továbbra is választható a vezeték nélküli részleg, ahol IEEE 802.11ac szabványú Wi-Fi adapter is rendelhető, de a mobilinternetes opciók terén most már az LTE is felbukkan. Fontos még, hogy a Revolve G2-höz továbbra is opcionális kellék lesz a stylus, azaz a tollas bevitelhez használatos eszköz, ezen azonban javítottak a HP mérnökei a jobb és pontosabb bevitel érdekben. Utóbbi viszont nem jár a 1346 dolláros alapárral rendelkező géphez.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

Előzmények