Hirdetés

Feltámadt a spam

Hirdetés

A McColo internetszolgáltató tavaly novemberi kiiktatását követően látványosan esett a kéretlen levelek aránya az interneten. A spamküldő infrastruktúrát fenntartó csoportok azóta keményen dolgoztak a rendszer pótlásán, a korábbi kapacitás helyreállításán, és a szorgos munkának meglett az eredménye. Amint a tavaly október óta a Symantechez tartozó MessageLabs májusi helyzetjelentéséből kiderül: a spamek aránya a globális e-mail forgalomban ismét 90 százalék fölé emelkedett. Az áprilisi adathoz képest 5,1 százalékpontot javítottak a spammerek.

A jelentésből kiderül, hogy a kéretlen levelek küldői javarészt az egyesült államokbeli napirend szerint dolgoznak: hétköznaponként a legnagyobb aktivitás akkor tapasztalható világszerte, amikor az USA keleti partján reggel 9-10 óra van. Ez azt jelenti, hogy Európában általában délutánonként tetőzik a spamhullám, de nappal gyakorlatilag folyamatosan kapunk a jóból. A kutatók szerint ezt a napirendet magyarázhatja egyrészt az, hogy a legtöbb aktív spammer az Egyesült Államokban található, másrészt az, hogy ezekben az órákban van a célközönség legnagyobb számban online.

A kéretlen levelek 34,8 százalékának forrása az amerikai kontinens (ebből Észak-Amerika 21,4 százalékért felelős), míg 31,6 százalék Európából, 27,8 százalék pedig Ázsiából ered. Az e-mailek többségét (57,6%) ismert és kiterjedt zombihálózatokról küldik, kisebb részét (42,4%) pedig azonosítatlan botnetekről vagy ingyenes levelezőrendszerekből.

Utóbbi igen hatékony csatorna – mutat rá a MessageLabs-jelentés. A spammerek általában CAPTCHA-törő programokkal regisztrálnak fiókokat jellemzően amerikai online e-mail szolgáltatásokban, majd ezekről küldenek ki nagy számban reklámleveleket. A módszernek nagy előnye, hogy nem kell meghamisítaniuk az üzenet fejlécét, ezért az a fejléc valódiságát ellenőrző szűrőkön gond nélkül átjut.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények

  • Rengeteg az új zombi

    Még sosem bővültek olyan gyors ütemben a botnetek, mint az első negyedévben – állítja a McAfee. Az USA-ban és Kínában fertőződik meg a legtöbb gép.

  • Rászállnak a spammerekre

    Szigorú polgári és büntetőjogi szankciókat javasol a kéretlen levelek küldői ellen az Európai Bizottság.

  • Majdnem kinyírták a spameket – majdnem...

    A McColo rendszerének lekapcsolása átmenetileg könnyebbséget hozott, de a crackerek már megtalálták azt a helyet, ahol tovább működhetnek.

  • A magyar spammert senki sem bántja

    A kéretlen levelek küldőit az NHH büntetheti, de az esetenként maximálisan kiszabható félmilliós bírság nem rettenti el a cégeket. Fizetnek, aztán spamelnek tovább.