Az amerikai igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint az FBI külön részleget indított a blockchain elemzésére és a kriptopénzek követésére, lefoglalására.
Minderre azután kerül sor, hogy a minisztérium az eddigi legnagyobb lefoglalást hajtotta végre a hónapban, amikor több mint 4,5 milliárd dollárnak megfelelő bitcoint koboztak el (ezeket még 2016-ban, a Bitfinex elleni támadás során lopták el).
A jelentések szerint a hatóságokon nagy a nyomás, Joe Biden elnök nagyobb fellépést követel az utóbbi idők nagyszabású zsaroló- és kibertámadásai miatt.
A hatóságok minden bűnözőt figyelmeztettek a kriptopénzhasználat kapcsán, továbbá az iparági cégeket is felszólították: fel akarják számolni a visszaéléseket, amely cég pedig nem működik ebben együtt, azt a létező összes téren felelősségre vonják majd.
Az ígéretek szerint agresszív módon lépnek majd fel a kiberfenyegetések ellen, nemzetközi együttműködés keretében.
