A Washingtoni Egyetem kutatói egy olyan, nemsokára hivatalosan is bemutatatandó szoftvert fejlesztettek ki, amely azoknak kíván segíteni az internetes böngészésben, akik nem tudják a kezüket használni – tudósít a Computerworld.
A Vocal Joysticknak nevezett technológia lehetőséget ad arra, hogy a képernyőn a kurzort hanggal irányíthassa a felhasználó, így olyan emberek internetezését könnyítheti meg, akik valamilyen oknál fogva nem vagy nehezen tudnák kezelni az egeret – mondta el nyilatkozatában Jeffrey Bilmes professzor, a fejlesztés vezetője.
A Vocal Joystick másodpercenként százszor detektálja a mikrofon által érzékelt hangokat, s ha magánhangzót ismer fel, akkor elindítja egyik vagy másik irányba a kurzort, s a hangerőtől függő sebességgel mozgatja, a klikkelést pedig a „k” vagy a „ch” hang érzékelésekor hajtja végre. A kutatók szerint szándékosan nem mélyítették el a program beszédfelismerő képességét, mivel így gyorsabb lett a működés.
Az eszköz alkalmas internetes böngészésre, videojátékok használatára, és még rajzolni is lehet vele. A kutatók elismerik, hogy nem egyedülálló a módszerük, mivel a kéz nélküli vezérlésre léteznek már technológiák (szemmozgás-követés, fejmozgás-követés stb.), ám úgy vélik, ez a metódus kevesebb korlátot tartalmaz, könnyebb használni, és semmi új eszköz beszerzésére nincs szükség: mikrofon, hangkártya és a hangokat kiadni tudó felhasználó kell csak hozzá, s az eddigi tesztek tapasztalatai, melyeket gerincsérültekkel végeztek, egyértelműen pozitívak voltak.
A rajzolás közbeni használat az alábbi videón látható, a böngészés működése pedig a fejlesztők honlapján. (Tessék bekapcsolni a hangszórókat!)
Egér helyett hanggal irányított kurzor
- Írta: dajkopali
- Forrás: PROHARDVER!
Azóta történt
-
Egerek versenye Pécsett
Kreatív pályázatra invitál a pécsi Netmester Produkció.
-
Ne érintsd meg, fújd a képernyőt!
Az egeret és a billentyűzetet helyettesítheti a BLUI.
-
Nyelvvel vezérelt háztartás
Amerikai kutatók olyan megoldáson dolgoznak, amely alkalmas arra, hogy a nyelv mozgatásával lehessen irányítani az elektronikus eszközöket.
-
Vasárnapi csetresz: videó a videóban, egérrajzzal kiadott parancsok
Elveszett használati utasítások, házi videók manipulálása, egérrajzos parancsok és a megunhatatlan Photoshop.
Előzmények
-
És Miss America böngészője tényleg gagyi…
Ez lenne a megoldás?
-
Milyen lesz a jövő közlekedése?
Az információ- és kommunikációs technológia kulcsszereplő lesz a közlekedés fejlődésében.
-
A Microsoft nagy dobása: kezeket a számítógépre!
Avagy hogy kerül egy PC az asztalba?
-
3D-s autózás a várostérkép(b)en
Bemutató a Live Search Maps új lehetőségeiről.
Hirdetés

OTP Bank IT Hackathon 2025
PR Formáld a jövőt, légy te a bankviág digitális reformere az idei OTP Bank IT Hackathonon! Jelentkezz 2-4 fős csapatoddal a versenyre és vigyétek haza ti a 750 000 Ft értékű fődíjat! Jelentkezési határidő: október 23. 23:59.

- Linux kezdőknek
- Telekom mobilszolgáltatások
- BestBuy topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Rekordeladásokkal állt talpra a Tesla, küszöbön a „filléres” Model Y
- Xbox tulajok OFF topicja
- Apple iPhone Air - almacsutka
- ASUS routerek
- PlayStation 5
- További aktív témák...