Hirdetés
Gears of War 2 az őszi Xbox 360 kínálat akciójátékai közül a leginkább várt - ennek pedig több oka is van. Az eddig látott gameplay videók, beszámolók, előzetesek és képanyagok alapján a második rész egy igazi, egyre nagyobb háborút mutat be nekünk, játékosoknak.
Gears of War 2. Az első rész a maga idejében - 2006 végén - egy majdnem átugorhatatlan lécet rakott le helyére: ő volt "Az" akciójáték, a legszebb grafikával. A második rész ebből a szempontból komoly kihívásoknak nézett elébe: még szebbnek, még monumentálisabbnak kellett kinéznie. Az eddig látottak alapján ez sikerült, az átdolgozott, frissített, 2008-as szintre hozott Unreal 3 motor ügyesen teszi a dolgát - ezt a Microsoft konferencián demózott részletből is leszűrhettük.
Színek? Igen, színek: a Gears of War első része egy komor, sötét világot ábrázolt, a pusztulás egyik szakaszából, és mint ilyen, kevés lehetőség volt a szivárványok, vörös holdak, lila repkedő tündérek és eltúlzott kontrasztú lövedékáradat használatára. Túlzásba ezt a folytatás sem viszi, de a helyzetből igyekszik a legjobbat kihozni: az égő városokban nagyszerű és világos látvány fogad, a régi pályákat pedig néhol belepi a gaz, így valamivel minden színesebbnek látszik. Ráadásul ezúttal vadregényes tájakon át is vezet majd utunk - ott is lehetőség lesz változatosabb látványban részesíteni a játékosokat. A grafika tehát nemcsak szebb, de egyúttal színesebb is lett. Essen szó a játékmenetről is, ami az új fegyverek és ellenfelek bemutatása mellett egy új, taktikázós rendszert is bevezet a cover mellett: ez a meatshield szerepeltetése. A halálukon lévő ellenfeleket nemcsak kivégezni, de felemelni, azokat élő pajzsként használni is lehet majd, amivel túlélési esélyeink tovább nőnek. Láncfűrész, lángszóró, kivégzések: a gyors és kegyetlen erőszak kedvelői keresve sem találhatnának jobb eszközöket.
Többször elhintették a fejlesztők, hogy új vezethető járművek is lesznek majd - erről azonban túlságosan sokat nem tudunk.
A háború folytatódik, az első epizód pedig csupán a felvezetés volt: a Gears of War 2 az ilyen stílusú játékokban tökéletesen bevált "nagyobb, szebb, jobb" szisztémát követi: az öt játékos által játszható co-op játékmód, a javított, csinosított, bővített multiplayer (régi és új pályákkal egyaránt), a sokkal több egyszerre megjelenő ellenfél egy tiszteletkör a rajongók, és lobogtatható, vásárlásra ingerlő tulajdonság a GoW-szűzek előtt. A játék megjelenése november kilencedikén várható.