Ez meglőtte, ez hazavitte. Ennyi, mert az IBM, az UMC, és az Infineon csak hárman van. Mert ha már említettük a NEC esetét a Hitachi-val, akkor nem szabad elfelejtkezni a többi szereplőről sem. Ezt tesszük most, hiszen az imént említett hármas társulás is a DRAM bizniszben érdekelt, legalábbis részben. Ők épp a közösen fejlesztést választották, mint költségminimalizálási alternatívát, és ebben is van valami. Részben közös technológia, biztos háttérrel, ennyi a titok. Az eredmény pedig mindössze annyi, hogy így majd egyszerre jelenhetnek meg a piacon, a már mindenhonnan visszhangzó 0.13 mikronos chip-jeikkel.
DRAM: Ez elment vadászni..
- Írta: keopsz
- Forrás: PROHARDVER!
Hirdetés
![](http://cdn.rios.hu/dl/pr/7246.jpg)
SENIOR PHP programozót keresünk
PR Üzleti logikához és ERP rendszerhez igazított egyedi e-kereskedelmi megoldások, webáruházak fejlesztéséhez SENIOR PHP programozót keresünk
Percről percre
gp Commandos egy kolostorban, avagy Shadow Tactics egy elmegyógyintézetben – ilyen érdekes környezetben még sosem lehetett lopakodni egy falkára való specializált karaktert irányítva!
it Sam Altman maga beszélt róla, hogy szeretne egy európai Stargate-projektet.
it 18 órán keresztül állt pénteken és szombaton a PlayStation Network, ezért lép a Sony.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Megjelenési dátumot kapott a Grit and Valor: 1949 PC-s kiadása
gp Aki kíváncsi a játékra, annak érdemes lehet letölteni a publikus demót.
Már a héten bejelentheti az Apple az új iPhone SE-t, állítja a Bloomberg
ma A lap szerint az Apple a héten egy sajtóközleményben jelzi, van új iPhone SE, lehet előrendelni.
Eldobták az S25 Ultrát, mint egy követ
ma Segít-e a lapos kivitel és a szívósabb Gorilla Armor a beton ellen?
Delta Force - Megjelenési dátumot kapott a kampány
gp Kevesebb mint két hetet kell már csak várni és befut a sztori mód.
Akciófigyelő: Bálint-napi ötletek a Foreotól
ma A svéd skin-tech márka 30-40%-os kedvezménnyel készül a szerelmesek napjára.
PlayStation - Öt nap kompenzációt kapnak a PS Plus tulajok a leállás miatt
gp Az elmúlt hétvégén több mint 24 órán át elérhetetlen volt a PlayStation rendszere.
Újabb képek az Oppo Find N5-ről
ma Közeleg a bemutató dátuma, egyre több információ szivárog ki a legvékonyabbnak ígérkező hajlítható készülékről, most viszont hivatalos forrásból érkezett a képanyag.
- Euro Truck Simulator 2 & American Truck Simulator 1 (esetleg 2 majd, ha lesz) :)
- Samsung Galaxy S22 Ultra - na, kinél van toll?
- iPhone topik
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Xiaomi 14T Pro - teljes a család?
- Teljes fényárban: Chieftec Apex Lumo gépház
- Milyen RAM-ot vegyek?
- Egy Biztonsági őr kalandos útja.
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Autós topik
- További aktív témák...