Dél-Amerikába visz minket a Test Drive Unlimited folytatása?

Egyelőre még mindig nem tudni, hogy valóban készül-e az új rész, de időnként felbukkannak érdekes szóbeszédek.

Hirdetés

Legutóbb 2012-ben hallottuk a Test Drive nevet, mikor a Ferrari Racing Legends alcímű epizód jelent meg, azóta síri csend honolt a sorozat körül, míg 2016-ban megtudtuk, hogy a jogokat megvásárolta a BigBen Games. Akkori kijelentésük szerint egy méltó folytatást szeretnének készíteni, de hivatalosan még mindig nem jelentették be, hogy készülne bármilyen program náluk, azonban nagy esély van rá, hogy már jó ideje dolgoznak a Test Drive Unlimited 3-on. Egy Redditre kirakott bejegyzés szerint Sunrise kódnéven készül a folytatás, amelyet a Kylotonn - KT Racing fejleszt (A BigBen lesz a kiadó), a helyszín pedig Dél-Amerika lesz (Brazília a legesélyesebb) Az állítólagos szivárogtató szerint nagyjából 90 járművet kapunk majd, amelyek között lesznek régi és új sportkocsik, elektromos és hibrid járművek, de hétköznapi járgányok is.

Állítólag a megjelenés valamikor 2020. végén várható (Vagyis lehetséges, hogy csak Xbox-ra és PS5-re jön, a PS4 és Xbox One kiadások még azért esélyesek), a PC-s verzió egy évig Epic Games Store exkluzív lesz, utána jöhet Steamre és Google Stadia-ra. Természetesen a fentiek egyelőre csak pletykák (Egyesek szerint elég gyenge lábakon is áll), ezért mindenképp így érdemes hozzáállni a témához. Ettől függetlenül ti örülnétek egy Test Drive folytatásnak?