Crackertámadás érte a francia kormányt is

Nem számít már újdonságnak, hogy különféle célokat követve, különféle motivációk által vezérelve folyamatosak az internetes támadások, szinte minden nap beszámol a nemzetközi sajtó olyan számítógépes akciókról, melyek célpontjai nagy szervezetek (állami, közigazgatási intézmények, vállalatok stb.). A közelmúltban kiemelkedő volt a forrongó arab világban történt támadások sora, de a napokban érte atrocitás a dél-koreai kormányzatot is.

Hirdetés

A legújabb szervezett akcióról a francia kormány számolt be, amikor nyilvánosságra hozták, hogy a francia pénzügyminisztérium fedezte fel az eddig legnagyobb internetes behatolási kísérletet.

Az AFP hírügynökség beszámolója szerint Franciaország hálózatbiztonságért felelős vezetője minden eddiginél komolyabbnak, veszélyesebbnek minősítette a támadást. A kormányzat a nemzetbiztonsági ügynökség informatikai rendszerek biztonságával foglalkozó ügyosztályának információira alapozva azt állítja, hogy mind a mostani, mind a korábbi akciók hátterében az áll, hogy Franciaország vezető szerepet játszik a fejlett gazdaságokat tömörítő G-20-as csoportban.

Francois Baroin pénzügyminiszter elmondta a sajtónak, hogy korai lenne még bármit is mondani arról, hogy kik állnak a minisztériumi szerverek és levelezőrendszer ellen intézett támadás mögött, de az nagyon valószínű, hogy külföldről vezényelték az akciót. Egyelőre arról sincs hivatalos tájékoztatás, hogy vajon mekkora sikerrel jártak a behatolók, hozzáfértek-e bizalmas adatokhoz, és ha igen, milyen mértékű a kár.

Hirdetés

Azóta történt

Súlyos biztonsági incidens az RSA-nál: adatokat loptak a cégtől

A támadást elismerte a vállalat, de részleteket nem közöltek, így nem tudni mennyire kompromittálódott a legelterjedtebb azonosítási rendszer.

Előzmények

A számítógépes bűnözés kislexikona

A biztonsági szakemberek számára létkérdés, hogy meghatározzák a támadók indítékait is, mivel mindegyikkel szemben más eszközökkel kell fellépni.

Hackerek segítségét kéri az USA Védelmi Minisztériuma

Az internet az eredeti elképzelésekhez képest egész más módon működik, és a legnagyobb kihívás ma a biztonság kérdése.

Crackerek jutottak be a Nasdaq rendszerébe

Az eddigi jelek alapján a bűnözők nem jutottak hozzá érzékeny, fontos információkhoz.

Magyar hacker kódját oktatják az USA Védelmi Minisztériumában

Az új típusú támadásra való felkészülést márciustól a világ 60 országában oktatják, többek közt az USA Védelmi Minisztériumában dolgozó informatikusok számára lesz kötelező tananyag.