CES 2017: termékdömping a Patriotnál

Billentyűzetek, egerek, fejhallgatók és memóriakártyák is szerepelnek a Patriot most bejelentett termékei között.

Elég komolyan megnyomta a CES megnyitása előtti bejelentésdömpinget a Patriot, az újdonságokkal pedig elsősorban a játékosokra koncentrált: az egy szem memóriakártyát leszámítva gamer billentyűzeteket, gamer egereket és gamer headseteket terveznek bemutatni a kiállításon.

Billentyűzetek játékosoknak

Az első kategóriában, a billentyűzetek között a V770 és V730 szerepel. Mindkettő RGB háttérvilágítással rendelkező, mechanikus kapcsolókra épülő eszköz, amelyekben a kínai Kailh kapcsolóit találjuk, a V770 esetében a vörös, a V730-nál pedig a barna szériából. A színeket illetően a Kailh a Cherry által bejáratott utat követi, így a vörös (red) kapcsolók viszonylag halk, de határozott visszajelzéssel rendelkező változatok, és 2 mm-es úton kapcsolnak. A kapcsolási ellenállás 50 cN, ami kicsivel több annál, amit a Cherry Red MX ad (45 cN). A barna kapcsolók valamivel keményebbek, 60 cN-osak, tactile kivitelben, azaz itt érezni a kapcsolási pontot.

A nagyobbik modellnél öt dedikált makrógombot is kapunk, de tulajdonképpen a billentyűzeten összesen 108 gombra lehet egyedi makrókat felprogramozni. A Viper V770 szoftverrel vagy a funkciógombokkal öt profil között váltogathatunk, tehát több játékhoz is egyedi kiosztást készíthetünk és pillanatok alatt aktiválhatjuk is őket. A billentyűzeten pass-through USB port és hangcsatlakozók is vannak, ezen felül pedig multimédiás gombokat is kapott.

A kedvezőbb árú V730 a belépőszintet képviseli: itt nincsenek makrók sem profilok, van viszont NKRO és a háttérvilágításból is ötféle kinézet menthető el.

Patriot V770 és V730 Patriot V770 és V730
Patriot V770 és V730 [+]

Egerek

A V sorozatú klaviatúrák mellé V sorozatú egerek is érkeznek: a drágább V570 RGB kivilágítást kapott, a lényegesebb specifikációk között pedig ott van az Avago 9800-as lézeres szenzor, amely egészen 12 000 dpi-ig állítható. Az egér a mellékelt szoftver segítségével automatikusan is tudja a dpi-t, és vele az érzékenységet állítani, attól függően, hogy az egeret hogy kezeljük, de az oldalára került egy „sniper” gomb is, aminek megnyomásával ez egy lépésben 400 dpi-re csökken, hogy pontosabban célozhassunk. Az összesen 13 makrózható gomb mellett van öt másik szabadon programozható billentyű is az oldalán. Az egérhez jár még 35 grammnyi súly, talpai pedig kerámiából készültek a tartósság érdekében.

Az olcsóbb V530-ba az Avago 3050 került (maximum 4000 dpi), programozható gombjainak száma hat és teljes RGB helyett hat színből választhatunk a háttérvilágításnál.

Patriot V570 és V530Patriot V570 és V530
Patriot V570 és V530 [+]

Headsetek

Fejhallgatóból három típust hozott a Patriot: a V370 és a V361 nagyon hasonlóak, mindkettőben 40 mm-es neodymium mágneses meghajtókat találunk, amelyeket 30 mm-es dedikált sugárzók segítenek a mélytartományban. A saját hangkártyával rendelkező, USB-s csatlakozós headsetek hangja szoftverből állítható, ezenkívül még a kagylókon megjelenő világítás is testre szabható: a V370 esetében RGB LED-eket, a V361-nél csak piros fényeket kapunk.

Az olcsóbb V330 világítás nélküli és közvetlenül a 3,5 mm-es analóg csatlakozókkal használható (kapunk mellé egy Y kábelt is, például a telefonokhoz).

Patriot headsetek: a V370, a V361 és az analóg V330Patriot headsetek: a V370, a V361 és az analóg V330Patriot headsetek: a V370, a V361 és az analóg V330

Patriot headsetek: a V370, a V361 és az analóg V330 [+]

Memóriakártya

Végezetül a Patriot bővíti az LX sorozatú microSDXC kártyacsaládot is, a legújabb tag egy 256 GB-os modell, ami U3 minőségű, Class 10-es és 2 év garanciával rendelkezik.

Azóta történt

Hirdetés