2016. december 4., vasárnap

CES 2016: mély integrációt kínál az új PowerVR sorozat

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Az Imagination PowerVR Series7XT Plus sorozat legfontosabb újítása az egységes virtuális memória támogatása.

Az Imagination jellemzően az Imagination Summit alkalmával szokta bejelenteni az új licencelhető grafikus vezérlőit, de ez az elmúlt év végén sajnos elmaradt. A vállalat ezt azzal magyarázta, hogy a fő erőforrásokat a Series8XE és Series8XT generáció viszi el, amely már támogatni fogja a HSA 1.0-s platformot is, és a cég azt akarta, hogy a fejlesztők inkább erre figyeljenek.

Az Imagination ugyanakkor az idei CES alkalmával bejelentette a PowerVR Series7XT Plus sorozatot, amely egyfajta kiegészítés lesz az aktuális termékskálában. Az új Series7 család továbbra is a Rogue architektúrára épül, így az alapok ismerősek lesznek Series6 opciókból, de van pár igen komoly újítás.

Mivel a Rogue architektúra lényegesen nem változott, így a számításokat továbbra is a Unified Shading Cluster (USC) fogja végezni. Egy ilyen egység 16 futószalagot használ, melyekben két darab 32 bites és négy darab 16 bites lebegőpontos feldolgozó található, ráadásul a multiprocesszoron belüli 32 bites és 16 bites lebegőpontos feldolgozócsoport párhuzamosan is munkára fogható. Ez a teljes Series7XT Plus családra igaz, illetve két-két USC-hez tartozik egy-egy megosztott textúrázó blokk. Eddig a rendszer kísértetiesen hasonlít a Series7XT-re, de újításként emelhető ki az újratervezett 8 és 16 bites integer adatút, amely akár négyszer gyorsabb feldolgozást eredményez a 8 és 16 bites integer operációkkal. Némileg bővült a lapkán belüli gyorsítótárak kapacitása, ami természetesen hatékonyabb feldolgozást tesz lehetővé.

Imagination PowerVR Series7XT Plus
Imagination PowerVR Series7XT Plus [+]

Komoly változások érték a rendszert más szempontból is. A Series7XT Plus család támogatja a dinamikus parallelizmust, amelyet manapság inkább beágyazott parallelizmusnak hív az ipar, de ugyanarról a dologról van szó. Ez a megoldás a grafikus vezérlő kihasználtságát képes növelni azzal, hogy eliminálja a központi és grafikus processzor közötti kommunikációt. Emellett hatalmas extra az egységes virtuális memória támogatása is, vagyis a Series7XT Plus sorozatú IGP-k a központi processzor memóriájába is írhatnak, így valós formában mellőzhetők a memóriamásolások. Az Imagination kétféle dizájnt kínál erre az opcióra: az egyik a MIPS64, míg a másik az ARMv8 processzorarchitektúrához való.

A Series7XT Plus termékcsalád arra is szolgál, hogy tesztelhessék a mély integráció jellemző problémáit annak érdekében, hogy a lehető legjobb megoldásokkal álljanak elő a Series8XE és Series8XT generáción belül. A cégtől megtudtuk, hogy a mély integráció alapvető fontosságú lesz az Android operációs rendszeren belül, mivel a Google a saját Java implementációjáról hamarosan átvált az OpenJDK-ra, amely a Lambda és Stream API-t használó Java 9 kódokkal képes kihasználni a HSA platform előnyeit. Ezt a JVM-en belül a felújított GRAAL nevű JIT (Just-In-Time) fordító biztosítja majd, ami HSAIL kódot generál, majd azt a HSA futtatási környezet és a HSAIL Finalizer megfelelő formában eljuttatja a hardverhez. Ezt azonban csak a következő PowerVR fejlesztés fogja teljes egészében támogatni, de az irány nagyon biztató.

A konkrétan licencelhető Series7XT Plus-ra rátérve két új fejlesztés érkezik. A GT7200 Plus kettő, míg a GT7400 Plus négy darab USC-t tartalmaz, továbbá az említett termékek rendre egy és kettő textúrázó blokkal rendelkeznek. Az új sorozat tehát elsődlegesen az alsóházat veszi be, de megkérdeztük az Imaginationt arról, hogy miért nincsenek gyorsabb modellek, és azt a választ kaptuk, hogy egyelőre ezekre van megrendelői igény, de ha ez változik, akkor gyorsan megoldható a Series7XT Plus sorozat továbbskálázása, akár 16 darab USC-ig.


[+]

Az API-k támogatása szempontjából az Imagination eléggé odalép a gázra, ugyanis a Series7XT Plus termékcsalád az OpenGL ES 3.2, illetve a Renderscript és az OpenCL 2.0 mellett támogathatja a Google AEP kiterjesztést és a Vulkan API-t is.

A Series7XT Plus már egy ideje licencelhető, így idén várhatóan feltűnnek majd a rá épülő rendszerchipek.

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.