Egy finn bíróság 800 euró kártérítés, 90 euró bírság és a perköltségek megfizetésére kötelezett egy 15 éves diákot, akit becsületsértéssel vádolt meg egyik tanára – írja a Reuters. A fiatal egy tavaly májusi iskolai ünnepségen filmezte le az oktatót, miközben az táncolt és énekelt. Később a felvételt feltöltötte a YouTube-ra, a hozzá fűzött leírásban pedig – amelyben a tanár neve is szerepelt – így mutatta be a videó tartalmát: „karaoke az elmegyógyintézetből”.
Ez volt az első eset, hogy Finnországban valakit egy interneten hozzáférhetővé tett felvétel miatt bíróság marasztalt el. A bíró enyhítő körülményként vette számításba, hogy a diák fiatalkorú – ezért nem tudta felmérni tette következményeit –, valamint azt is, hogy az iskolaigazgató kérésére törölte az anyagot a videomegosztó oldalról, amely így csak két hétig volt ott elérhető.
Becsületsértés a YouTube-on
- Írta: Erasmus
- Forrás: Reuters
Azóta történt
-
Királyi cenzúra a YouTube-on
Különmegállapodást kötött Thaiföld a Google-lel a videók szűrésére.
-
Isten csatornája: már van keresztény YouTube is
Ideológiailag biztos lábakon álló, ám nyitott fórumot indítottak az amerikaiak.
-
Bezártak egy iskolát egy YouTube-videó miatt
A skandináv országokban rettegési hullámot indított el a finn diák tömeggyilkossága – nem mérlegelnek, menekítik a gyerekeket.
Előzmények
-
Reklámok kerülnek a YouTube videóiba
Ideje megkeresni az oldalért kifizetett 1,65 milliárd dollárt.
-
A YouTube az eltűnt gyerekekért
A videomegosztó új oldala az eltűnt gyerekek felkutatását kívánja segíteni.
-
A gördeszkások kihozták a papból a vadállatot
A YouTube emelt nemzetközi szintre egy helyi konfliktust.
-
Egy törölt YouTube-videó miatt a jogtulajdonost perelik
Az EFF szerint a kiadók hülyének nézik a felhasználókat.

Aktív témák
- Elemlámpa, zseblámpa
- iPhone topik
- Apple iPhone 17 Pro Max – fennsík
- Linux kezdőknek
- Viszonylag olcsó, 26,5 hüvelykes QD-OLED monitor bukkant fel az MSI kínálatában
- Szerkesztett és makrofotók mobillal
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Nyaralás topik
- A Temu diktál Magyarországon, a hazai e-kereskedők fulladoznak
- Intel Core Ultra 3, Core Ultra 5, Ultra 7, Ultra 9 "Arrow Lake" LGA 1851
- További aktív témák...