Az Európai Bíróság állásfoglalása szerint a lemezkiadók és a filmstúdiók, illetve az őket képviselő szervezetek nem követelhetik az internetszolgáltatóktól az illegális fájlcserével gyanúsított előfizetők adatainak kiadását. Mint Juliane Kokott főtanácsnok rámutatott: az európai jog – bár büntetőügyekben előírja – polgári ügyekben határozottan nem támogatja az internetes forgalomra vonatkozó személyes adatok átadását.
Az állásfoglalást – amint az AP híradásából kiderül – egy spanyol bíróság kérte Luxembourgtól, miután egy helyi érdekvédelmi szervezet, a Promusicae pert indított a legnagyobb spanyol internetszolgáltató, a Telefónica ellen, mivel az megtagadta a fájlcsere gyanújába keveredett előfizetők nevének és címének kiadását. A kérdéses ügyfelek szerzői jog által védett zeneszámokat osztottak meg a Kazaa fájlcserélő hálózaton.
Az ügyet tárgyaló spanyol bíróság az Európai Bírósághoz fordult jogi tanácsért. A Luxembourgban székelő taláros testület Kokott véleménye alapján fogja megfogalmazni állásfoglalását, amely aztán nemcsak a spanyol bíróságon, de az EU 27 tagországában is iránymutató lesz.
A Telefónica egyébként azzal érvelt, hogy a törvény személyes adatok kiadását kizárólag bűntetőügyekben, valamint a köz- vagy nemzetbiztonságot érintő esetekben engedi meg.
Az EU a fájlcserélők mellé állt
- Írta: Erasmus
- Forrás: AP
Azóta történt
-
Elton John lekapcsolná az internetet
A Sir szerint a világháló az oka a zenei minőség lepusztulásának.
-
A LimeWire is feladja?
A fájlcserélő hálózat megkezdte önmaga kifehérítését.
-
Windowszal büntetik a linuxos filmkalózt
A börtön és a házi őrizet után jött a legsúlyosabb büntetés.
-
A kiadók megnyerték a pert: 222 ezer dollárt kell fizetnie Jammie Thomasnak a fájlmegosztásért
A kiadói szövetség az ítélet elrettentő erejében reménykedik.
Előzmények
-
A bíróság kötelezte a szolgáltatót a p2p-forgalom szűrésére
A belga határozat mintát adhat a közeljövő pereiben is.
-
Elkerülhetetlen az internet kasztosodása
A kérdés nem az, hogy megtörténik-e, hanem az, hogy mikor.
-
A UPC priorizál, a többiek egyelőre nem
Az internetszolgáltatók óvatosan nyilatkoznak a hálózatmenedzselés bevezetéséről.
-
Nyerésre állnak a fájlcserélők
Vita helyett panasznapot tartottak a zenei szórakoztatóipar hazai képviselői és a fájlcserélés hívei tegnap este a Corvinus Egyetemen.

Aktív témák
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Lightyear - befektetési app
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- PROHARDVER! feedback: bugok, problémák, ötletek
- Lexus, Toyota topik
- LG LCD és LED TV-k
- Formula-1
- GTA VI
- Fotók, videók mobillal
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...