Csalódást okozott a világ vezető internetes áruházát üzemeltető Amazon.com – legalábbis az elemzők számára. A társaság negyedik negyedéves nyeresége elmaradt a Wall Street által várt szinttől, noha az árbevétel és a profit is látványosan megugrott az erős karácsonyi szezonnak köszönhetően.
Az Amazon forgalma 32 százalékkal, 2,54 milliárd dollárra emelkedett, míg az adózás utáni nyereség 346,7 millió dollár lett az egy évvel korábbi 73,2 millió dollárral szemben. Az egyszeri tételek levonásával a profit részvényenként 35 cent volt, ami alulmúlta az elemzők 40 centes konszenzusát. Ennek köszönhető, hogy a jelentés közzétételét követően a társaság papírjai 13 százalékot veszítettek értékükből.
Az első negyedévre 1,8–1,95 milliárd dollár árbevételt vár az Amazon.
Az elemzők elégedetlenek az Amazonnal
Azóta történt
-
Nem remekelt az Amazon
Növekvő árbevétel mellett csökkent a profit.
Előzmények
-
Sokat keres a Google
Több mint hétszeresére nőtt a nyereség a tavalyi utolsó negyedévben.
-
Nem hozta a várt eredményt az eBay
Az elemzők az online piac visszaesését prognosztizálják.
-
Nagy a tülekedés az internetes keresők piacán
Csökkent az éllovas Google előnye a versenytársakkal szemben.