Hirdetés
A 2018-as IndieGoGo kampány során 3 millió dollárt összekalapozott Atari VCS retrokonzol fejlesztése nem volt problémáktól mentes, mivel a folyamatos csúszások miatt a vezető mérnök otthagyta a projektet, és a termék elég sokat késett a megjelenéssel, ráadásul a korai tesztek sem voltak épp hízelgőek.
Az Atari 2600-as legendás voltát meglovagló, AMD Ryzen R1606G processzorral, bővíthető 8 GB RAM-mal és 32 GB flash tárhellyel rendelkező masina effektíve egy windowsos/linuxos/Chrome OS-es minigép, amihez 100 játékot mellékelnek. Mindez valóban jópofa, de sajnos a vételárral nem bántak túlságosan kesztyűs kézzel (az alapverzió eredetileg 300, a faberakásos, wireless kontrollerekkel együtt csomagolt változat pedig 400 dollár volt, de aztán 100-100 dollárral visszábbvették az agarakat), és nyilván ez is közrejátszott a cég bejelentésében, miszerint a gyártással kapcsolatos szerződéseket felbontották. Ez annyit tesz, hogy a jelenlegi – 20 százalékos kedvezménnyel, azaz 160, illetve 240 dollárért kínált – raktárkészlet értékesítését követően nagy valószínűséggel nem készül majd új "konzol".
Az Atari eladásai az előző évben még 2,3 millió eurós bevételt hoztak, ám ez az összeg idén már csupán 0,2 millió euró volt, ami 92 százalékos csökkenést jelent a cég kereseti beszámolója alapján. Ebből kiindulva a nagyjából milliós darabszámú eladás mindössze körülbelül 10 000 gépre mérséklődött, amely óriási visszaesés, és ennek következtében a vállalat 5,4 millió eurós deficittel zárta az esztendőt.
Persze ezzel nincs teljesen vége a történetnek, ugyanis az Atari tervezi olyan új játékok piacra dobását, amelyek a szerzői tulajdonára építkeznek, és az sincs kizárva, hogy elmélyed az NFT-k világában (ami nem prognosztizál túl nagy sikert, de vizionáriusnak vagy egyenesnek sem neveznénk), esetleg lincenceli a márkanevet kívülálló partnerek által készített hardverek számára.